Arisztotelész: Physika. VIII. könyv (részletek)

 

4. fejezet

[254b7] A mozgatók és a mozgók némelyike mármost járulékosan mozgat és mozog, mások pedig önmaguknál fogva. Járulékosan jelesül egyrészt azok, amelyek pusztán csak ott vannak a mozgatókban illetve a mozgókban, másrészt amelyeknek csupán egy részletük [mozgat vagy mozog], önmaguknál fogva pedig egyfelől azok, amelyek nem pusztán csak ott vannak a mozgatóban illetve a mozgóban, másfelől azok, amelyeknek nem valamely részlete mozgat vagy mozog.
[254b12] Az önmaguknál fogva mozgók közül olyik önmagától, olyik meg mástól [mozog], továbbá némelyek természetesen, mások viszont kényszertől illetve természetük ellenére [mozognak].
[254b14] Természetesen mozog egyfelől az, ami saját magától mozog, például mindegyik állat. Az állat ugyanis saját magától mozog, azok [a létezők] pedig, amelyek mozgásának forrása saját magukban van, állításunk szerint természetesen mozognak. Ezért az állat egészében véve természetesen mozgatja saját magát, de már a teste mozoghat mind természetesen, mind természete ellenére: a különbség egyrészt abból adódik, hogy éppen milyen mozgásra tesz szert a mozgó [test], másrészt abból, hogy melyik elemi test az alkotórésze. Másfelől a mástól mozgó [testek] közül némelyek [megint csak] természetesen mozognak, mások viszont természetük ellenére. Természetük ellenére mozognak például a földtartalmú létezők fölfelé és a tűz lefelé. Ezenkívül az állatok testrészei gyakran mozognak természetük ellenére, [természetes] helyzetüktől és mozgásuk jellegétől [tropos] eltérő módon.
[254b24] Mármost az kétségtelenül világos, hogy a természetük ellenére mozgók körében előfordul az az eset, hogy a mozgó mástól mozog, mivel mozgása nyilvánvalóan mástól ered.
[254b27] A természetük ellenére mozgók csoportja után következnek [világosság dolgában] a természetesen mozgó létezők közül azok, amelyek saját maguktól mozognak, például az állatok. Mert az nyilvánvaló, hogy valamitől mozognak, ám miként kell elválasztani bennük a mozgatót és a mozgót, hiszen az állatok körében is, csakúgy, mint a hajók és a nem természetes úton alkotott létezők körében, úgy tetszik, elválik egymástól a mozgató és a mozgó, és ebben az értelemben mozgatja saját magát az egész.
[254b33] A legnagyobb nehézséget az imént tett megkülönböztetés megmaradó tagja jelenti. A mástól mozgó [létezők] közül ugyanis némelyekről azt állítottuk, hogy természetük ellenére mozognak, másokat pedig nincs más hátra, mint velük szembeállítani, tekintve, hogy természetesen mozognak.
[255a1] És pontosan ez utóbbi [testek] támasztanak nehézséget azzal kapcsolatban, hogy mitől is mozognak, például a könnyű és a nehéz létezők. Ezek ugyanis a [természetükkel] ellenkező helyekre kényszertől, saját [természetes] helyükre viszont — a könnyű fölfelé, a súlyos lefelé — természetesen mozognak. De az már nem világos, hogy amikor természetük ellenére mozognak, akkor mitől is mozognak.
[255a5] Lehetetlenség ugyanis azt állítani, hogy saját maguktól [mozognak], ez tudniillik az élet jellemzője és az eleven lények sajátja; ebben az esetben azután arra is képesek volnának, hogy maguktól megálljanak. Például arra gondolok, hogy ha valami saját maga az oka annak, hogy sétál, akkor annak is ő maga az oka, ha nem sétál. Következésképp, ha a tűznek hatalmában állna a fölfelé irányuló helyváltoztatás, akkor nyilvánvalóan hatalmában állna az is, hogy lefelé [mozduljon el]. Ha pedig ezek a dolgok önmagukat mozgatnák, akkor [azt is ésszerűtlen volna föltennünk], hogy mindössze egyetlen [fajta] mozgással mozogjanak saját maguktól.

(...)

[255b29] Világos tehát, hogy ezek közül [az elemi testek közül] egyik sem mozgatja saját magát, mindazáltal tartalmaznak mozgásforrást, nem arra, hogy mozgassanak, sem nem arra, hogy hatást tegyenek, hanem arra, hogy hatást szenvedjenek el. Hogyha tehát minden mozgó [test] vagy természetesen, vagy természete ellenére illetve kényszer hatására mozog, és hogyha mind a kényszer hatására, mind a természetük ellenére [mozgó testek] mindnyájan valamitől, méghozzá mástól mozognak, hogyha továbbá a természetesen mozgó [testek] közül mind az önmaguktól, mind a nem önmaguktól mozgók megint csak valamitől mozognak — hiszen például a könnyű és a súlyos [testek] [256a1] vagy attól [mozognak], ami létrehozta és könnyűnek vagy súlyosnak alkotta meg [őket], vagy pedig attól, ami a gátjaikat és az akadályaikat megsemmisítette —, akkor mindaz, ami mozog, alighanem valamitől mozog.
 

5. fejezet

[256a4] Ennek pedig két módja van: vagy nem magának a mozgatónak, hanem másnak a révén [mozog], tudniillik annak a révén, ami a mozgatót mozgatja, vagy pedig magának a [mozgatónak a] révén. És a mozgató vagy a [mozgatottak láncolatának] legszélső tagja után elsőnek következő tag [a mozgatók láncolatában], vagy pedig több tag közvetítésével [történik a mozgatás] — például a követ a bot mozgatja, a botot meg az ember mozgatta kéz mozgatja, az ember azonban már nem [úgy mozog], hogy más mozgatná őt.
[256a8] Állításunk szerint mindkettő mozgat, mind az utolsó, mind az első tagja a mozgatók láncolatának45, bár az első tag inkább, hiszen ez mozgatja [a mozgatók láncolatában] az utolsó tagot, megfordítva azonban az utolsó nem mozgatja az első tagot, vagyis az első tag nélkül az utolsó tag nem mozgathat, az első ellenben az utolsó nélkül igen: a bot például nem mozgathat, ha azt az ember nem mozgatja.
[256a13] Hogyha mármost mindaz, ami mozog, szükségképp olyan valamitől mozog, amely maga is vagy mástól mozog vagy nem, továbbá ha az, amitől mozog, mástól mozog, akkor szükségszerű, hogy legyen egy első mozgató, amely nem [mozog] mástól. Amennyiben továbbá az első [mozgató] ilyen, annyiban nem szükséges [további] másik [mozgató]. Lehetetlenség ugyanis, hogy a végtelenbe menjen ama tagok láncolata, amelyek mozgatnak és [ugyanakkor] maguk mástól mozognak, a végtelen sok tag között ugyanis nem volna első tag.
[256a18] Mármost ha mindaz, ami mozog, valamitől mozog, ám az első mozgató mozog ugyan, de nem mástól, akkor szükségszerű, hogy [az első mozgató] önmaga hozza mozgásba saját magát.
[256a21] Ugyanehhez a belátáshoz a következőképp is eljuthatunk. Mindaz, ami mozgat, valamit és valamivel mozgat. Vagy magában mozgat ugyanis a mozgató, vagy pedig mással. Például az ember vagy [közvetlenül] maga mozgat, vagy bottal [mozgat], és a szél vagy maga dönt le, vagy az a kő [dönt le], amelyet [a szél] útjára engedett. Lehetetlenség azonban, hogy a közvetítő mozgató [to hói kinei] úgy mozgasson, hogy nincs jelen egy őt saját magában [hautói] mozgató [tag]. Ám ha [egy mozgató] saját magában [vagyis közvetlenül] mozgat, akkor nem szükséges, hogy létezzék más, amivel mozgat; amennyiben mégis léteznék más, amivel mozgat, annyiban létezik valami, ami nem valami [más közvetítésével], hanem magában mozgat, máskülönben [a mozgatók láncolata] a végtelenbe futna.

(...)
 

9. fejezet

[265a13] Nyilvánvaló mármost, hogy a helyváltoztatások közül a körmozgás az első. Minden helyváltoztatás tudniillik — amint azt korábban is elmondtuk — vagy körben, vagy egyenes mentén vagy vegyesen [történik]. Az utoljára említetthez képest pedig az első kettő szükségképp elsődlegesebb, az ugyanis e kettő összetételéből lett.
[265a16] Az egyenes vonalúnál pedig elsődlegesebb a körmozgás, hiszen inkább [ezt jellemzi az, hogy] egyszerű és teljes. Egyenesen nem lehet ugyanis végtelenül helyváltoztatást végezni, ebben az értelemben vett végtelen tudniillik nem létezik. Ám még hogyha léteznék is, [így] akkor sem mozoghatna semmi, mert ami lehetetlenség, az nem történik meg, márpedig végtelen egyenesen lehetetlen keresztülhaladni. A véges egyenes mentén történő mozgás pedig egyrészt amennyiben visszafordul, annyiban összetett, vagyis két mozgás, másrészt amennyiben nem fordul vissza, annyiban nem teljes és véget ér [vagyis megszűnik] [ftharté], csakhogy egyrészt a teljes a nem teljesnél, másrészt az, ami nem szűnik meg, annál, ami megszűnik, mind természet szerint, mind leírás szerint, mind időben elsődlegesebb.
[265a24] Továbbá az [a mozgás], amelynek megvan a lehetősége arra, hogy örök legyen, elsődlegesebb annál, amelyiknek nincs lehetősége erre. Márpedig a körmozgásnak megvan a lehetősége arra, hogy örök legyen, ellenben a többi helyváltoztatásnak nincs meg, sőt egyetlen más mozgásnak sem, hiszen [mindegyikük esetében] nyugvásnak kell bekövetkeznie, ám ha beáll a nyugvás, akkor a mozgás már meg is szűnt.
[265a27] Következtetésünk eredményét, mely szerint a körben forgó, nem pedig az egyenes mentén haladó [mozgás] az egyetlen és a folytonos, könnyű belátni. Hiszen az egyenes mentén haladó [mozgásnak] mind a kezdete, mind a vége, mind a közepe meghatározott és mindezt saját magában tartalmazza, következésképp van [olyan pont], ahonnan a mozgó elindul, és van [olyan], ahol [mozgása] véget ér majd, a végpontoknál ugyanis — akár az „ahonnan”, akár az „ahol” értelmében vesszük — minden nyugvásban van. A körben forgó mozgásnak ezzel szemben meghatározhatatlan [az eleje, a közepe és a vége], hiszen a körvonal pontjai közül miért volna bármelyik is inkább végpont [mint a többi]? Minden egyes pontja tudniillik ugyanúgy kezdet is, közép is, vég is, következésképp [a körben forgó mozgás] egyrészt mindig, [265b1] másrészt sohasem tart az elején illetve a végén.
[265b1] Ezért habár mozog, mégis bizonyos értelemben nyugszik is a [körben forgó] gömb, ugyanazon a helyen tartózkodik ugyanis. Ennek az a magyarázata, hogy ez [előbbi leírások] a középpontot illetik meg, [a középpont] tudniillik a kezdete is, a közepe is és a vége is a [bejárt] kiterjedésnek, következésképp — annálfogva, hogy ez [a középpont] a körvonalon kívül esik — nincs [olyan hely], ahol a helyváltoztatást végző [test], miután útját megtette, nyugvásban lehetne, hiszen mindig valamilyen köztes [ponton] végzi éppen a helyváltoztatást, ám végső [ponthoz] sosem [érkezik]. Emiatt tehát ez [a középpont ott] marad [ahol mindig is volt], az egész [körben forgó gömb pedig] egy bizonyos értelemben mindig nyugvásban van, más értelemben folytonosan mozog.
[265b8] Kölcsönösen egymásból következő [antisztrofósz] eredményhez jutottunk: egyfelől tudniillik, minthogy a körmozgás a mozgások mértéke, ezért szükségképp ő az első — az elsővel mérünk ugyanis mindent —, másfelől minthogy az első, ezért [a körmozgás] a többi mozgás mértéke.
[265b11] Továbbá egyedül a körmozgás lehet egyenletes [homalé]. Egyenes mentén ugyanis egyenetlen az a mód, ahogyan a kezdőpontból kiindulva és ahogyan a végponthoz érkezve mozognak [a testek]. Amennyivel messzebb távolodott el ugyanis nyugvó [helyzetétől], annyival gyorsabban mozog minden test. A kör[mozgás] ellenben az egyedüli, amelynek mind a kezdete, mind a vége természettől fogva nem benne, hanem rajta kívül van.
[265b17] Akik továbbá valaha is említést tettek a mozgásról, mindnyájan elismerik, hogy a helyváltoztató mozgás az első a mozgások közül, olyan mozgatóknak tulajdonítják ugyanis a mozgás okait, amelyek ilyen mozgást ébresztenek. A szétválasztás és az összetevés ugyanis nem mások, mint hely szerint [történő] mozgások, így mozgat továbbá a szeretet és a viszály — hiszen az egyik szétválaszt, a másik összetesz —, Anaxagorasz állítása szerint továbbá az ész, amely elsőnek mozgat, szintén szétválaszt.
[265b23] De ugyanígy [gondolkodnak] azok is, akik semmi efféle okot nem állapítanak meg, annálfogva, hogy állításuk szerint az üresség mozog; ők is azt állítják ugyanis, hogy a természet a hely szerint történő mozgással mozog, hiszen az üresség miatt [föllépő] mozgás bizonyos értelemben térben történik. Nézetük szerint továbbá a többi [mozgás] közül egy sincs jelen az első [létezőkben], az ezekből [összetett létezőkben] azonban már igen. Amikor ugyanis a tovább már nem bontható testek összetevődnek illetve szétválnak, akkor állításuk szerint növekedés illetve csökkenés és másmilyenné-válás történik.
[265b30] Ugyanezen a módon [gondolkodnak] azután azok is, akik a keletkezést és a pusztulást a sűrűsödés illetve a ritkulás útján állítják elő, hiszen összetevéssel és szétválasztással rendezik el a szóban forgó [keletkező és pusztuló] dolgokat.
[265b32] Rajtuk kívül [így gondolkodnak] még azok, akik a lelket tartják a mozgás okának, a mozgó [testek] oka állításuk szerint az, ami saját magát mozgatja, márpedig az állat illetve minden [266a1] élőlény hely szerinti mozgást ébresztve mozgatja önmagát.
[266a1] Mi is azt állítjuk, hogy — [a mozgást] a szó szoros értelemben véve [küriósz] — egyedül a hely szerint mozgó [létező] mozog, ám amennyiben egyfelől nyugvásban van ugyanazon a helyen, másfelől növekszik vagy csökken vagy éppen másmilyenné-válás történik vele, annyiban bizonyos értelemben mozog, de azt nem mondjuk [róla], hogy egyáltalában véve mozogna.
[266a6] Elmondtuk tehát azt, hogy mozgás mindig volt és minden időben lesz, és azt, hogy mi az örök mozgás forrása, továbbá azt, hogy melyik az első mozgás és melyik az az egyedüli mozgás, amelyik örök lehet, az első mozgatóval kapcsolatban pedig azt, hogy mozdulatlan.
 

Fordította: Bognár László
A teljes VIII. könyv megtalálható, kommentárokkal és jegyzetekkel együtt: http://www.c3.hu/~mfsz/MFSZ_0013/Bogn.htm