TIZEDIK KORSZAK: AZ EMBERI SZELLEM JÖVENDŐ HALADÁSÁRÓL

…Reményeink az emberi nem jövendőbeli állapotáról három fontos pontra szorítkozhatnak: az első a népek közti egyenlőtlenség kiirtása; a másik, ugyanabban az egy népben, az egyenlőség fejlődése; a harmadik az ember valóságos tökéletesedése. Vajjon az egyes nemzetek elérik-e majd egy napon a civilizációnak azt a fokát, aminőre a legszabadabb, az előítéletektől legmentesebb s a legfelvilágosultabb népek jutottak, mint például a franciák vagy az angol-amerikaiak? El fog-e tűnni lassanként az a roppant távolság, amely e népeket elválasztja a királyoknak szolgáló nemzetektől, a barbár afrikai néptörzsektől, a még tudatlan vadaktól?

Vannak-e a földtekén oly régiók, amelyeknek lakóit arra ítélte a természet, hogy sose élvezzék a szabadságot, hogy sose gyakorolhassák értelmüket?

S megjavulhat-e az emberi nem, akár új felfedezések révén a tudományok és a művészetek terén, és — szükséges következményképpen — az egyéni és az általános jólét eszközeinek a területén? nemkülönben az elvi magatartás és a gyakorlati erkölcs fejlődése szempontjából? végül a szellemi, erkölcsi és testi képességeknek igazi tökéletesedése útján, ami viszont vagy e képességek erősítő vagy irányító eszközeinek vagy pedig az emberi szervezetnek tökéletesedésétől függ.

E kérdésekre válaszolva, a múlt tapasztalásában, a tudományok s a civilizáció eddigi fejlődésének megfigyelésében, az emberi szellem haladásának s képességei fejlődésének elemzésében találjuk majd a legerősebb érveket ahhoz a hitünkhöz, hogy reményeinknek a természet semminemű gátat nem szabott…

Hogyha egy pillantást vetünk a földkerekség jelenlegi állapotára, azt látjuk először, hogy ma már Európában minden felvilágosult ember vallja a francia alkotmány alapelveit. Ezek az elvek hamarosan olyannyira elterjednek s oly hangosan hirdetik majd őket, hogy a zsarnokok és a papok egyesült erőfeszítései ellenére rabszolgáik kunyhóiba is elhatolnak; s ezek az elvek ott hamarosan felébresztik majd a józan észt s azt a forrongó méltatlankodást, amelyet az alázat s a rettegés megszokása sem fojthat már el az elnyomottak lelkületében.

Ha azután végigjárjuk a különböző nemzeteket, látni fogjuk mindegyiknél, miféle akadályok állnak szemben az ily forradalommal, vagy pedig mily tényezők kedveznek néki; találunk majd népeket, amelyeknél a forradalmat kormányuknak esetleg már kései bölcsessége készíti elő, s olyanokat, ahol ezt a kormány ellenállása teszi hevesebbé, úgyhogy azt is magával ragadja gyors és rettentő lendületével.

Kétkedhetünk-e abban, hogy az európai népek bölcsessége vagy esztelen veszekvése, valamint gyarmataiknak lassú, de feltartóztathatatlan fejlődése megteremti hamarosan az új világ függetlenségét? s az európai népesség, amely e roppant területen hatalmasan szaporodik, nem civilizálja-e előbb-utóbb, esetleg nem tünteti-e el, akár minden hódítás nélkül, azokat a vad népeket, amelyek ott még tekintélyes területeken élnek?

Fussunk végig afrikai vagy ázsiai vállalkozásainknak s településeinknek a történetén s látni fogjuk kereskedelmi kiváltságainkat és előjogainkat, árulásainkat s véres megvetésünket más színű vagy más hitű embereknek az irányában, szemérmetlen visszaéléseinket, intrikáló papjaink végletes hittérítését — s mindezeknek a következtében mindannak a tiszteletnek s jóindulatnak a megszűnését, amit annak idején egyrészt felvilágosodottabb elménknek, másrészt a kereskedelmi élet előnyeinek köszönhettünk.

Azonban minden bizonnyal közeledik a pillanat, mikor már nemcsak megrontókként vagy zsarnokokként szerepiünk köztük s vagy hasznos közvetítőkké válunk számukra vagy pedig nagylelkű szabadítókká…

Hogyha végigtekintünk a társadalmak történetén, alkalmunk lesz rámutatni arra, mily nagy különbség van sokszor a törvénytől elismert s a valóban élvezett jogok között; ugyanígy a politikai intézményekkel biztosított egyenlőség és az egyének körében létező egyenlőség között; mindjárt meg is jegyezhetjük, hogy ez a különbség volt egyik legfőbb oka a szabadság letűntének az ókori köztársaságokban, azoknak a viharoknak, amelyek annyiszor rázták őket és annak a gyengeségnek, amely idegen zsarnokok kezére juttatta valamennyit.

Ezeknek a különbségeknek három főoka a következő: a vagyoni egyenlőtlenség, az állapotbeli egyenlőtlenség azok között, akiknek megélhetési módja családjukra száll tovább s azok között, akiknek megélhetése élettartamuktól függ, jobban mondva attól, hogy meddig képesek dolgozni; végül a tanultságbeli egyenlőtlenség…

Ha az emberi szellem haladását az egyetemes boldogság szempontjából szemléljük, nem szabad megfeledkeznünk azoknak az előítéleteknek minél teljesebb kiirtásáról, amelyek a két nem között oly ártalmas jogi egyenlőtlenségeket teremtettek, ártalmasat annak is, amelyiknek ez kedvezni látszik. Hiába keresünk érveket, hogy ezt az egyenlőtlenséget igazoljuk, akár a testi szervezet, akár — így vélik — a szellemi erő, akár az erkölcsi érzékenység különbségével. Ennek az egyenlőtlenségnek semmi más eredete nincsen, mint az erővel való visszaélés, hiába próbálták mentegetni mindenféle okoskodással.

Be fogjuk bizonyítani sorra, mily nagy mértékben növelheti a családi boldogságot azoknak a szokásoknak és törvényeknek a megszüntetése, amelyeket ez az előítélet diktált és emelt jog erőre, — mennyire általánossá teheti ama házi erényeket, amelyek minden más erény alapjai, mily kedvezően befolyásolhatja a tanultságban való haladást, azzal, hogy így valóban általánossá teszi, egyrészt mivel egyenlőbb módon terjesztenék ki mind a két nemre, másrészt, mert ez a férfiak számára sem válhat általánossá a családanyák részvétele nélkül…

A felvilágosultabb népek, kezükbe véve a vérükkel és vagyonukkal való önrendelkezés jogát, lassanként meg fogják tanulni, hogy a háborút úgy tekintsék, mint a leggyászosabb csapást, mint a legcsúfosabb bűnt. Először majd azok a háborúk fognak eltűnni, amelyekbe a népfenség bitorlói taszították népeiket, holmi állítólagos örökösödési jogok miatt.

A népek meg fogják tudni, hogy nem lehetnek hódítók szabadságuk elvesztése nélkül; hogy függetlenségük fenntartását csak örökös népszövetségek biztosíthatják; és hogy nem a hatalmat, hanem a biztonságot kell keresniük. A kereskedelmi előítéletek lassanként meg fognak szűnni; a nyerészkedés álérdeke végül is el fogja veszíteni azt a szörnyű hatalmát, hogy vért árasszon az egész földre, s hogy tönkretegye a népeket azon a címen, hogy gazdagítja őket. S mivel a népek végül is közelebb jutnak egymáshoz politikai és erkölcsi elveikben, s mivel — saját előnyére — az idegenekkel mindegyik majd igazságosabban osztja meg azokat a javakat, amelyeket a természetnek vagy saját szorgalmának köszönhet — azok az okok, amelyek létrehozzák, elmérgesítik s állandósítják a népek közti gyűlölségeket, lassanként mind-mind megszűnnek s nem nyújtnak többé se ürügyet, se táplálékot a harci dühnek…

Az emberi nem tökéletesedésének minden oka és minden módja természetszerűleg szünet nélkül s teljes tevékenységgel munkálkodik, s épp ezért mindegyre táguló területet kerít birtokába.

Kifejtettük bizonyítékainkat, amelyek magában a műben, részletesebb elemzésük révén, nagyobb hatóerővel rendelkeznek; s így máris befejezhetnénk azzal, hogy az ember tökéletesedése végtelen, holott eddig egyre csak ugyanazzal a szervezettel, ugyanazokkal a természetes képességekkel képzeltük el. Mekkora lenne reményeink biztossága és terjedelme, ha abban is hihetnénk, hogy maguk e képességek, maga ez a szervezet is hajlamosak a továbbfejlődésre — s ez lesz az a végső kérdés, amelyet befejezésül még megvizsgálunk!

A növény- és állatfajták szerves tökéletesedését vagy elfajulását úgy tekinthetjük, mint a természet egyik általános törvényét.

Ez a törvény kiterjed az emberi nemre is és bizonnyal senki se kétli, hogy az egészségóvó gyógytan haladása, a jobb lakás s a jobb élelem használata, az oly életmód, mely állandó testgyakorlattal fejlesztené erőinket s kerülne minden végletességet, és végül az elfajulás két legtevékenyebb okának, a nyomornak és a túlságos gazdagságnak kiirtása meghosszabbítja az emberek általános élettartamát, amellett állandóbb egészséget s erőteljesebb szervezetet juttat nekik osztályrészül. Úgy érezzük, hogy a bajt megelőző gyógytannak a haladása egyre hatékonyabb lesz az értelem és a társadalmi rend fejlődésével s végül is meg fogja szüntetni a ragadós vagy örökölhető betegségeket, nemkevésbé azokat az általános kórokat, amelyek az éghajlatból, a táplálékból vagy a munka természetéből következnek. Nem volna nehéz bebizonyítani, hogy ez a reménység szinte minden más betegségre is kiterjed, s valószínű, hogy ezeknek is felismerik majd a végső okát. Mindezek után mért volna oly képtelen az a feltevés, hogy az emberi nem tökéletesedése véghetetlen haladás elé tekint, s hogy elérkezik az az idő, amikor a halál maga vagy csak valami rendkívüli véletlennek lesz a következménye, vagy pedig az életerő egyre lassúbb és lassúbb pusztulásáé és hogy a közbeeső élettartam, a születés és s pusztulás közt, egyszerűen nem is lesz felmérhető! Szó sincs róla, az ember azért még nem válik halhatatlanná, de a távolság egyfelől az élet első pillanata, másfelől ama korszak között, amikor minden betegség vagy baleset híján is érezni kezdi a lét nehézségét, nem növekedhet-e szüntelenül?

Kiterjeszthetjük-e ugyanezt a reményt a szellemi és erkölcsi képességekre? S szüleink, akik ránk hagyják testi formázatunknak előnyeit és hátrányait, s akiktől arcunk jellegzetes vonásait s testi hajlamosságainkat örököljük, nem hagyhatják-e ránk ugyanúgy a testi szervezetnek azt a részét, amelytől az értelem, az elmeél, a lélekerő s az erkölcsi érzékenység is függ? Nem valószínű-e, hogy a nevelés, amely e képességeket tökéletesíti, épp úgy befolyásolja, átalakítja s tökéletesíti ugyanezt a szervezetet? Az analógia, az emberi képességek fejlődésének elemzése, sőt bizonyos tények is ezeknek a feltevéseknek a valóságát látszanak bizonyítani és ezek is tágítanák reménységeink korlátait.

Ezek hát ama kérdések, amelyeknek vizsgálatával ezt a végső korszakot is befejezzük; s az emberi nem e vázlatképe, azé az emberi nemé, amely végre mentesül valamennyi láncától, szabadul a véletlen hatalmától, valamint fejlődése elleneitől s szilárd és biztos léptekkel halad az igazság, az erény és a boldogság ösvényén, oly látványt nyújt a filozófusnak, amely őt bőven kárpótolja a földet még mindig beszennyező s olykor őt magát is fenyegető tévedésekért, bűnökért és jogtalanságokért! Ennek a képnek a szemlélete az ő legszebb jutalma az értelem fejlesztésében s a szabadság védelmében való erőfeszítéséért. Akkor ezt az erőfeszítést is hozzá meri majd fűzni az emberi sorsok és hivatások örök láncolatához; ebben leli az erénynek legigazibb jutalmát s azt az örömöt, hogy oly tartós jót tett, amit a végzet semmi gyászos megtorlással sem ronthat már le, sem az előítéletek, sem pedig a rabszolgaság feltámasztásával. Az ily szemlélet az ő menedéke, ahova nem hatolhat el üldözőinek az emléke, ahol együtt él gondolatban a természetes méltóságába s jogaiba visszaállított emberrel, s felejti azt a másik embert, akit egyre gyötör és megront a kapzsiság, a félelem és a féltékenység; ebben a szemléletben él ő valójában embertársaival, egy oly paradicsomban, amelyet értelme alkotott, s amelyet emberszeretete a legtisztább élvezetekkel népesít be…