(1) A tanszék működtetése bértakarékos, megszüntetése pazarlást eredményez.

A február 23.-i Dékáni Tanácson kiosztott táblázatból látszik, hogy a Tanszék egy mintegy 70 mFt értékű oktatási feladatot 37 millióért lát el, tehát bérhiánya nincs, sőt a Karnak bért takarít meg. Más megfogalmazásban ez azt is jelenti, hogy kb. kétszer annyi oktatási feladatunk van, mint másoknak. Egyes tervek szerint elbocsátásunk esetén a feladatot a TTK szaktanszékei vállalnák át. Ez esetben az átvállalók bérkimutatásait minden bizonnyal a feladathoz tartozó teljes bérösszeg javítja majd. A bérszámítás alapja a hallgató x kredit, s így fogják ezt a tevékenységet is elszámolni, ugyanis annyit is ér. Semmi sem indokolja, hogy a feladat újraosztásánál ne az értéke legyen az ára. Ez azonnali 33 mFt pazarlást jelent, a feladatért folyó osztozkodásban veszteseknek pedig plusz 8-9 fő elbocsátását, ami tanszékünk megtartása esetén elkerülhető. Nem életszerű, hogy a feladatot bárki nálunk olcsóbban tudná vagy (a fentiek szellemében: akarná) ellátni. A pazarlásra és az egyenlőtlen osztozkodásra utaló jelek nyilvánvalóak. Mindezek következményeként, nem állja meg a helyét az a könnyen felvethető érv sem, hogy aki Tanszékünk megmaradására szavaz, saját állását veszélyezteti. Lényegében fordítva van.

(2) A tanszék megszüntetése a Karon jelentős bevételkiesést okoz.

A Tanszék 9 munkatársa után a Kar évente 9 millió forint kutatói támogatást kap (3x1,5 plusz 6x0,75 mFt), elbocsátásunkkal ez is elvész. A Tanszék jelentős pályázati befizető. Az egyik évben az elnyert pályázataink bevétele meghaladta az egyik tanszékcsoportét. Az elmúlt 5 évben kb. 1 mFt/fő/év pályázati pénzt hoztunk be, és ebből kalkuláltan, 1,5 mFt nettó évi befizetést teljesítettünk. Az általunk működtetett BSCS program keretében idén (a már jelentkezett amerikai hallgatókból prognosztizálva) előreláthatóan 1,5-2 mFt nettó kari befizetést teszünk, ez a megszűnésünkkel ugyancsak kiesik. A Tanszék tehát nemcsak bértakarékos, hanem e bérnek a harmada (bár más rovaton) saját befizetésünk lehet. Nem biztos, hogy ez azokra is áll, akik helyettesítésünkre vállalkoznak.

(3) A tanszék feladata törvényileg hosszú időre biztosítva van.

A feladatok oldaláról elbocsátásunk nem indokolható. A képesítési követelmények jelenleg 6 kredit társadalomtudományi (illetve „értelmiségképző”, „nem szakmai”) oktatást írnak elő lényegében minden szakon. Még az idén is ennek alapján vesznek fel hallgatókat. Ehhez hozzáadódik az általános tapasztalat, hogy a Karra beiratkozott hallgatók döntő többsége vizsgáit elhúzódva teszi le, diplomáját az ideális 5 évhez képest egyre inkább késve szerzi meg. Ezért a Tanszék legtöbb munkatársának a feladata – tulajdonképpen a BSc képzéstől függetlenül is – a következő 5 évre változatlanul adott.

(4) A tanszék megszüntetése esetén helyettesítésünk nehezen oldható meg.

Tömegoktatást hobbiból ellátni nem lehet. A Kari Tanács elé tárt javaslat a TTK oktatóit kívánja társadalomtudományi oktatásra használni. Mi félévente 2200 hallgatót látunk el, ennek majd harmadát az Informatikai Karon. Ugyancsak jelentős létszámban oktatjuk a PPK és BTK főiskolásait. Ekkora létszám kezelése nekünk is csak nagyszámú külső oktató bevonásával volt lehetséges. Többségük hozzánk személyesen kötődik, további ingyenes foglalkoztatásuk nem várható. Ugyanakkor a TTK lényegében minden olyan oktatója, aki „társadalomtudományi” tárgyat képes vagy szeretne tanítani, már évek óta részt vesz oktatásunkban. A Karnak rájuk alapozni a teljes képzést felelőtlenség volna. Mi, kilencen, a kari átlag dupláját tanítva is nehezen látunk el ennyi hallgatót. 600 fős „csoportok” bevezetése pedig az oktatást komolytalan irányba tolná el, jelentős minőségveszteséget okozva a hallgatóknak.

(5) A tanszék megszüntetése esetén a Kar a feladatot és a teljes bért várhatóan elveszti.

A társadalomtudományi kreditek ellátása társadalomtudományi végzettség nélkül törvénytelen. Nehezen képzelhető el, hogy az Egyetem és az OM hozzájárulna e krediteknek TTK-s szakok oktatóival való ellátásához. Mivel jelentős volumenű oktatási feladatról van szó, más Karok térítés nélkül ezt szintén nem fogják felvállalni. Információink szerint az ELTE a közeljövőben át fog térni a Karok közötti hallgató x kredit alapú automatikus elszámolásra, ennek technikai feltételeit egyes Karok (pl. a TTK-s tanár szakosok pedagógiai oktatását végző PPK) már megteremtették. Mindez együttesen azt eredményezi, hogy a Kart az elbocsátásunk következtében újabb anyagi veszteség éri. Hozzáteszem, hogy a tanszékünk által más Karokon teljesített átoktatás jó cserealapot jelentene az elszámolásnál, akár tételesen, akár alkuk formájában. Megszűnésünk esetén a Kar ettől (pl. a főiskolások kötelező filozófia óráitól) elesik. Természetesen az általunk végzett átoktatásnak is megvan a költsége, s ez most a TTK-n jelentkezik. De (1) értelmében ez valójában jó befektetés, az elszámolásban kihasználható lesz: drága kredittel olcsó kredit állítható szembe.

(6) A tanszék megszüntetése csökkenti az oktatás színvonalát és vonzerejét.

A Tanszék 7 munkatársa kettős (TTK-s és filozófiai) végzettségű. Olyan tárgyakat tanítunk és úgy, ami a TTK saját igényeit tartja szem előtt. Ismét a pedagógiára utalok: az éppen megtárgyalandó BSc tantervek pedagógiai moduljainak példája mutatja, mi történhet különben. Nemhogy a TTK igényeit, hanem – megfigyelőként úgy tűnik – semmilyen koncepciót nem vettek figyelembe a TTK-nak nyújtott oktatásban. Külön ki szeretném emelni a TTK-s értékek, köztük a természettudományos világkép képviseletét, amit mi az oktatásunkban megvalósítunk. Hangsúlyozni kell, hogy a más Karok társadalomtudományi és filozófiai tanszékei által sugallt világkép ezzel nem azonos, sőt esetenként nyíltan ellentétes. Tárgykínálatunk vonzerő: kimutatásaink szerint sok hallgató végez az előírtnál többet. OTDK nyertest, számos szakdolgozót, több nemzetközileg sikeres PhD hallgatót indítottunk útjára. Szakirányként benne vagyunk a környezettudományi alapszakban. Más tárgyalásokat is folytatunk: számos szakterület keresi, hogyan lehet alternatív kibocsátást tervezni azoknak, akik a szűk szaktanterveket nem tudják vagy akarják követni. Tagjai vagyunk egy European joint Masters konzorciumnak, szervezés alatt áll saját PhD képzésünk, rajtunk keresztül a Kar sokféleképpen kaphat a BSc képzésben nem szakmai krediteket ingyen lefedő új órákat – ezek a lehetőségek a Kar és a hallgatók számára megszűnésünkkel elvesznek.

(7) A tanszék megszüntetése súlyosan értékromboló.

A tanszék megszüntetésének terve minőségi mutatóinkkal nyilvánvaló ellentétben áll. A TTK összesen két 2001-es NKFP (= Széchényi terv) nagypályázat koordinátora volt, ebből az egyiket a mi Tanszékünk vezette (az ELTE összesen 5-öt nyert, és további 14-ben vett részt). A tanszék 7 egyetemi oktatójából 3 Széchenyi Professzori ösztöndíjas volt, közülük 2 habilitált MTA doktor, egy fő kanditátus. További 4, nem a bérlistánkon szereplő Széchenyi professzort alkamaztunk. Egyikük, Szabó László, tanszékünk állandó külső munkatársa, habilitált doktor (az Elm.Fiz.Tsz. MTA csoportjának alkalmazottja, de habilitációja filozófiai, és tanszékünkön végzett oktató-kutató tevékenységéért nyerte el). A Tanszék Tudomásom szerint a TTK egyetlen jól működő nemzetközi oktatási programját hozta létre (BSCS, a BSM, a Budapest Semesters in Mathematics mintájára), ebben 3 kontinens professzorai tanítanak. Vezető munkatársaink az MIT, az Indiana University Bloomington, a U. Michigan Ann Arbor, a Tokyo University és más neves egyetemek meghívására hosszabb meghívásokat és alkalmi előadás felkéréseket fogadtak el. Pályázati sikereinkről pénzügyileg már történt említés. Hétfői szemináriumainkon 1999 óta 189 (!) előadás hangzott el, ebből 63 a TTK-ról, 52 külföldi előadót fogadtunk, számos hallgató is tartott előadást. Kevés olyan kezdeményezésről tudunk, ahol tanár és diák hasonlóan kap lehetőséget közös munkára. – Nehezen kivédhető bírálatoknak teszi ki magát mind a Kar, mind az Egyetem, ha a takarékosságot olyannyira körültekintés nélkül alkalmazza, hogy azokat az értékeket pusztítja, amelyekre eközben is hivatkozik.

(8) A tanszék megszüntetése egy egész szakmát sodor veszélybe.

Bár eddigi megjegyzéseim a Kar pénzügyi válságához illeszkedve – még a minőségi mutatók kapcsán is – a pénzügyi vonatkozásokra összpontosítottak, befejezésül mégis szükséges utalnom rá, hogy (a tudománytörténet és) a tudományfilozófia a világ legtöbb művelt országában, közte régiónk országaiban is létező terület, amelyet Magyarországon mindössze három tanszék képvisel. Közülük a miénk jelenti a szakterület legnagyobb és legsikeresebb bázisát, megszűnése a szakma hazai jövőjét súlyosan befolyásolná. Ez olyan felelősséget rak a döntéshozókra, amellyel reméljük, hogy jól megfontoltan élnek.

2005. március 14.

Kampis György
tanszékvezető