Az idén huszadik alkalommal tartottak nemzetközi Wittgenstein-konferenciát abban az ausztriai kis faluban, ahol Wittgenstein rövid ideig népiskolai tanítóként működött. A szervezők mindig is különös hangsúlyt fektettek arra, hogy kellően érvényesüljön a wittgensteini felfogás, mely szerint a filozófia nem elmélet, hanem aktivitás. Ennek megfelelően a konferenciák tematikájuk szerint korunk kérdéseihez és problémáihoz kívánnak hozzászólni egy olyan filozófia nyelvén, amely mindig hű kíván maradni a logikai pozitivizmus hagyományához -- talán még Wittgensteinnél is jobban. Amint az Ausztriai Ludwig Wittgenstein Társaság jelenlegi elnöke, Elisabeth Leinfellner fogalmazott, “Wittgenstein filozófiája mindig integrális eleme lesz a konferenciáknak. De ugyanígy állandóan foglalkozni fogunk a legújabb filozófiai fejlődésvonalakkal is, amennyiben azok megfelelnek a racionális és az empirikus gondolkodás azon követelményeinek, amelyeket Wittgenstein és a Bécsi kör alakított ki. A ‘hogyan?’, és nem a ‘mit?’ számít.” Ennek megfelelően a különböző évek összejöveteleinek a logikai pozitivizmus hagyományos témái -- a nyelv, a logika, a tudomány, a matematika -- mellett olyan tárgykörei is voltak, mint az esztétika, a tudatfilozófia, a kultúra és az értékek, valamint a politikai filozófia. Az idei év témája a “filozófiai pragmatika” volt, melyet az előadók egyik fele mint pragmatikus filozófiát, másik része pedig mint gyakorlatorientált filozófiát értelmezett. Az imént idézett programatikus “hitvallás” hallatán érthető, hogy az idei szervezők is a pragmatikus filozófiának kizárólag azon ágát kívánták előtérbe helyezni, amely Peirce munkásságához kapcsolható, tehát a “szigorú” racionális vizsgálatokat végző filozófiát, és nem kaphatott középponti szerepet a metodológiák és a metodologikusság általában vett megkérdőjelezése, ami peddig szintén a wittgensteini örökséghez tartozik. A szervezők számára a filozófia, pontosabban az a filozófi0a, amit ők szorgalmaznak, mindig racionális és empirikus, és -- legalább is az általuk szervezett konferenciákon -- nem lehet helye e két fogalom alapvető kétségbevonásának. Mintha Neurath Wittgensteinjét fogadnák el, de elvetnék azt a Wittgensteint, aki a filozófia, a nyelv és a metodológiák határait feszegette, azon Neurathét, aki a következőképpen fogalmaz az egységesített tudományról szóló írásában: “Valaki elfogadhatja Wittgenstein elméletét a logikai kijelentések vagy igazságfunkciók tautológiai jellegéről és a nyelvanalízissel kapcsolatos radikális, gondolatébresztő felfogását; de ez nem akadályozhat meg bennünket, hogy szigorúan ellenálljunk annak a törekvésének, mely bizonyos értelemben legitimálja az idealisztikus, sőt misztikus metafizikákat ... Eben az esetben nem tehetünk kivételt.” E hol hallgatólagosan, hol kifejezetten elfogadott program hallatán érthető, hogy a meghívott előadók közt nem szerepelt a kortárs pragmatizmus legjelentősebb alakja, Richard Rorty, viszont olyanok igen, akik a legszigorúbb racionális-empirikus filozófia elkötelezettjei, mint például Nicholas Rescher (Pittsburgh), Patrick Suppes (Stanford), Peter Hare (Buffalo) vagy David Pears (Oxford).

 
A nyitóelőadást Nicholas Rescher tartotta, “Pragmatism in Crisis?” címmel. Az általa prefereált pragmatizmus C. S. Peirce-re hivatkozik, aki az “objektív” igazság kutatásának metodológiáját kereste. Peirce szerint az igazság kritériuma a társadalmi vagy tudományos közösség egyetértése annak kifejezésével kapcsolatban, ahogy a valóság ténylegesen van, és bár ma még nem tudhatjuk, hogy pontosan “mi az igazság”, egy ideális kutatásvég elvileg “egyszer majd” eljuthat az igazságra. Rescher sajnálkozik azon, hogy a pragmatizmus fő iránya nem a Peirce által javasolt útvonalon haladt tovább -- tehát hogy nem kizárólag a tudományfilozófia, ismeretelmélet és jelelmélet ösvényeit választotta --, hanem James “szubjektivizált és perszonalizált” nyomvonalát követte. Rescher ezt a tézisét azonban nem igazolta James szövegeinek elemzésével, hiszen akkor nem elégedhetett volna meg ilyen és ehhez hasonló sematikus kijelentésekkel és fölismerhette volna James látszólagos amatörizmusának nagyon is figyelemre méltó filozófiai üzenetét. Dewey pedig szerinte továbbvitte volna a jamesi viszonylagosító tendenciát, és a pragmatizmust társadalmi és kulturális értelemben relativista vállalkozássá tette. Rescher jobboldali vagy objektivisztikus (Peirce) és baloldali vagy szubjektiviszttikus (James, Dewey, Schiller és Rorty) pragmatizmusról beszélt, és sürgette, hogy a jobboldali, tehát az igazságkereső és metodologikus pragmatizmus újra megerősítést nyerjen. Tette ezt anélkül, hogy közelebbről foglalkozott volna azokkal az érvekkel, amelyek például Rortyt arra késztetnek, hogy a mozgalom “balszárnya” mellett foglaljon állást. Reflektálatlanul hagyta a szubjektum/objektum szigorú elválaszthatóságának kérdését is -- amire a két pragmatizmus elkülönítésekor hivatkoznia kellett --, amelyet egyébként számos könyvében nem egyszer igencsak a “baloldalhoz” közeli módon értelmez.

Peter H. Hare “Classical Pragmatism and Recent Naturalistic Theories of Representation” című előadásában egy pragmatikus realizmus mellett szállt síkra. Azt állította, hogy a klasszikus amerikai pragmatizmus alapvető programja a mai tudatfilozófiában fejlődik tovább, bár ezt igen nehéz kimutatni, tekintve, hogy nincs közvetlen, filológiailag kimutatható filozófiatörténeti hatás, és a terminológia is meglehetősen megváltozott. Millikan és Papineau naturalisztikus reprezentációelméleteiből szerinte hiányzik annak belátása, hogy a pragmatikus realizmus miként fejlődhet -- evolúciós keretben szemlélve. Millikan azt állítja, hogy a hitek és a tudatfüggetlen valóság közt szabályok, megegyezések révén jön létre a korrespondencia, Papineau szerint viszont a naturalisztikus-episztemikus kapcsolatok okságiak. Ezzel szemben Hare azt állítja, hogy az igazság és a tudás realista elmélete bizonyos természetes kapcsolatokat kíván meg ugyan a hitek és a tudatfüggetlen valóság közt, de korántsem szükséges a priori eldönteni, hogy melyek azok a kapcsolatok. Ezzel a felfogásával úgy véli, hogy a klasszikus pragmatizmus követelményeivel is összhangban van. Teljesen fölöslegesnek tűnik eleve eldönteni, hogy mik is vagy milyen jellegűek azok a természeti kapcsolatok. Hare az idegtudományoktól (neural science) várja e kapcsolatok feltárását, és Gerald Edelman neuronális darwinizmusát és “neuronális csoportszelekciós elméletét” tartja igéretesnek. Edelman egy empirikusan felülvizsgálható neuronális kiválasztási elvet képvisel, amely megmagyarázná, hogy a tudat és az érzékelés előtt miként fejlődnek ki bizonyos perceptuális kategorizációk. Ezek a természetes, neuronális relációk valójában sokkal bonyolultabbak, mint a filozófusok korábban gondolták, ám kutatásuk belefér egy pragmatikus teória vázába. Amikor Hare az empirikus tudományoktól várja az igazság elméletének megoldását, akkor valójában mindazoknál nyitott kapukat dönget, akik Quine nyomán elfogadják, hogy a klasszikus ismeretelmélet felszámolása után a tudományoktól kell ezirányú kérdéseinkre választ várni.

Dieter Birnbacher (Düsseldorf) “Praktische Ethik als ethische Pragmatik” előadásában gyakorlati és alkalmazott etikaként azt a normatív etikát határozta meg, amely a konkrét és létező szituációban felmerülő vagy felvethető cselekvési alternatívákat vizsgálja. Ma már senki nem kételkedik abban, hogy az társadalom által felvetett problémák (pl. genetikus kutatások, embriókutatások, a szűk betegellátási források elosztása, természetvédelem, stb.) megoldásához etikai szempontokat is figyelembe kell venni, nagy az eltérés viszont azokban a kérdésekben, hogy milyen etikai módszereket és mely etikákat alkalmazzanak. Az alkalmazott etika két szélsőség közti széles skálán mozog, melynek egyik végén az elveknek, a másikon a konkrét szituációknak biztosítanak elsőbbséget. Birnbacher gyakorlati etikája e két szempont közt kíván közvetíteni, mikor azt sürgeti, hogy az általános elveket a különböző tudományos kutatások figyelembevételével konkrét természeti, történeti, kulturális adottságoknak megfelelően kell értelmezni és alkalmazni. A morális pragmatika fő fogalmai Birnbacher szerint a megvalósíthatóság, a túlzott vagy a túl kis követelmény, a visszaélés kockázata, a hibás helyzetfelismerés és szabályalkalmazás veszélyei, a gondolkodásmódok változásai, társadalmi kényszerek, stb. A különböző etikai szintek normái és értékfogalmai szemantikai vizsgálatát Birnbacher szerint föl kell váltania a tényleges gyakorlati kontextusok morális vizsgálatának. Ha a szituáció megkívánja, a gyakorlati etika nem retten vissza attól, hogy utilitarista vagy konzekvencialista elveket deontológiaiakkal keverjen. Amint előfordulhat, hogy éppen utilitarista okokból nem utilitarista módon járunk el, ugyanúgy előfordulhat, hogy deontológiai érveink adódnak arra, hogy ne deontológikus elvek alapján döntsünk. Birnbacher alkalmazott és elvtoleráns pragmatikus etikájával próbálja a különböző etikai iskolák közt húzódó frontvonalakat fellazítani, mert csak így várható, hogy egy plurális demokratikus társadalomban az etika ténylegesen szóhoz juthasson olyan kérdésekben, amelyekben meg kell szólalnia, és ahol egyre többen várják a társadalom felelős irányítói köreiben, hogy meg is szólaljon.

Patrick Suppes “From Experiment to Theoretical Calculations: Pragmatism Reigns in Physics” előadásában saját korábbi felfogását revideálta, mely szerint a fizika nagy része megalapozható lenne koherens és intuitíve teljesen axiomatikus módon. Jelenlegi véleménye szerint ez a matematikára alapozott szemlélet elvetendő, mert az elméleti fizikának is csak egy részét képes lefedni, és nincs semmiféle jelentősége a kísérleti fizika megértésében. A fizika pragmatikus aspektusa különösen ez utóbbi esetében nyilvánvaló, ahol Suppes szerint a kísérletek lényeges részei nem írhatók le verbálisan, hasonlóan bármely komplex emberi szakértelmet ígénylő tevékenységhez, ahol bonyolult perceptuális folyamatok és motorikus működések összehangolt tevékenységéről van szó. A leírásokban használt nyelv a technikai és a hétköznapi nyelv olyan keveréke, amely ellenáll minden formalizációs törekvésnek. Az adatok formális feldolgozása és vizsgálata a kísérleti fizikus motorikus tevékenységeire, percepciójára és a hétköznapi nyelvhasználatára támaszkodik, ennélfogva a fizika teljes megértése és maga a fizika nem axiomatizálható teljes egészében. Suppes ezzel, anélkül, hogy ezt a következtetést maga levonta volna, “szigorú” analitikus módszerével -- mert ki vonná kétségbe, hogy a méréselméletről, a valószínűségi filozófiáról és a fizika logikai-strukturális kérdéseiről alapvető könyveket megjelentetett filozófus az analitikus- és tudományfilozófia legkeményebb magjához tartozik -- a fizika “mikroszkopikus” vagy “mikroanalitikus” vizsgálatával meglepő közelségbe jutott az olyan pragmatikusok természet- és fizikafelfogásához, mint James, Dewey vagy Rorty, akik soha nem végeztek hasonló tudományelméleti vizsgálatokat, hanem pusztán a filozófiai fogalmak és a gondolkodásnak a tapasztalathoz való viszonya fejlődésvonalaiból vonták le természetfilozófiai, ismeretelméleti és “metafizikai” vagy “metametodológiai” következtetéseiket.

Gerhard Vollmer (Braunschweig) a németországi evoluciós ismeretelmélet legjelentősebb képviselője “Überleben unter Konkurrenz -- Welches Gewicht haben Erfolgsargumente?” előadásában párhuzamosan érvel az ismeretelméleti realizmus és a biológiai darwinizmus szelekciós elve mellett. Véleménye szerint az episztemológiai antirealisták nem tudják megmagyarázni, hogy miért vallanak bizonyos tudományos elméletek kudarcot, hogy miért van több sikertelen mint sikeres elmélet, hogy miért mindig ideiglenes az elméletek sikeressége, míg a kudarcok végérvényesek, és hogy miért lehet valamely elmélet megközelítőleg igaz, de megközelítőleg hamis nem. Vollmer érvelésében nem vált egészen világossá, hogy milyen alapon feltételezi, hogy a “sikeresség” fogalma szinoním a “korrespondenciá”-éval és hogy e fogalmak bármelyike miért jogosít föl bennünket az “ottlévő”, tehát végsősoron saját sikerességünktől és korrespondenciát létrehozó (percepcionális, nyelvi, motorikus, teoretikus, metodológiai) strukturáinktól független valóság “milyenségének” metafizikai állítására. Amit Vollmer plauzibilissé tett az nem több, mint az, hogy feltételezhetünk egy ottlévő valóságot, amely kooperál velünk, és provizorikus képet kaphatunk egy kooperáló valóságról. Ám ebben jó ideje senki nem kételkedik -- abban viszont igen, hogy ez realizmus lenne.
A konferencia mintegy kétszáz résztvevője hat szekcióban egy héten keresztül vitatta a gyakorlati és pragmatikus filozófia ismeretelméleti, nyelvfilozófiai, metafizikai, etikai, politikai stb. következményeit. Az egyes előadások után élénk viták alakultak ki, melyek gyakran este, a falu hangulatos étteremeiben és sörözőiben folytatódtak. A huszadik Wittgenstein-konferencia számos tanulsága közül talán kiemelhetjük annak megnyilvánulását, amit a filozófia “lehetetlenségének és szükségszerűségének” neveznek, azt, hogy nem lehet cél a végérvényes, egy és igaz filozófiai elmélet megalkotása, de az igen, hogy filozófusok vitassák a kor felmerülő tudományos, etikai, politikai kérdéseit, a legkülönfélébb, részben már a filozófiatörténetből ismert pozíciók újrafogalmazásának, újraértelmezésének segítségével.

 
Wolfgang Röd a kortárs osztrák filozófia egyik legjelentősebb alakja, számos könyv írója, filozófiatörténet-sorozatok szerkesztője és kiadója az 1996/97 tanév tavaszi szemeszterében a szegedi egyetemen előadássorozatot, 1997 április 24-én pedig a pécsi egyetemen előadást tartott. A következőkben Pécsett tartott előadását fogom ismertetni, néhány kritikai megjegyzés kíséretében.

Wolfgang Röd Nietzsche racionalizmuskritikáját elemezte, és ennek adta kritikáját. Véleménye szerint Nietzsche filozófiájának egyik középponti kérdése a racionalitás és az igazság felszámolásra megérett fogalmai. Nietzsche eredetileg filológus volt és filozófiáját is elsősorban kultúrafilozófiának kell tekintenünk. Mindvégig megpróbálta a filozófiatörténet, elsősorban a görögség és a filozófia kritikáját oly módon művelni, hogy azzal saját korát is kritizálja. A tragédia születése például nem csak az antik tragédia, hanem a tizenkilencedik század kritikája is, amelyet Nietzsche a szétesés századának vél. A széteséssel szemben egy új műfajban reménykedik, a wagneri zenedrámában, mely dinamikus teremtő erejével új korszakot jelent be. A görög tragédia két nietzschei aspektusa a dionüszoszi és az apollói, ahol az előbbi a vitalitás, az energia megnyilvánulását jelenti, az egyedinek az egész kedvéért való elfelejtését, míg az apollói a mértéket és a formát nyújtja, mely a dionüszosziban megjelenő káoszt alakítja. Nietzsche szerint a tizenkilencedik század drámáját is ebből a két elemből kellene gyúrni.

 
Nietzsche a világ és az igazság értelmezésére átveszi Schopenhauer terminológiailag kanti eredetű, a kanti rendszert azonban jócskán átalakító episztemológiáját, mely szerint a dolog maga a formátlan erő, míg a jelenségek a formátlanság formáját, a teret, az időt és a kauzalitást adják. Ám ez utóbbi éppen ezért nem magát a dolgot közvetíti, hanem fátyolként elleplezi a tényleges valóságot. Nietsche miközben csodálja Schopenhauer elméletét, szembe is helyezkedik vele, azt állítván, hogy Schopenhauer a fátylon keresztül az általánost és az ideákat kereste, amit az abszolút világakarat foglal össze. Schopenhauer szerint a művészet a dolgok lényegét keresi, míg Nietzsche úgy véli, hogy a művészet nem segít, hogy a lényegi világba belássunk, hanem éppen az a feladata, hogy a valóságot elleplezze [verhüllen]. A világalap, az an sich, az ős-egy szükségeli a látszatok világát.

 
Mindez a naturalizmushoz vezet, és annak fiziológiai művészettanához. A művészet Nietzsche számára félremagyarázás, a látszatra és nem az igazságra irányul. Az igazság keresését Plótinosz óta a filozófia és a művészet feladatának tartották, de Nietzsche úgy véli, eljött az ideje szakítani ezzel a fölfogással. A tragédia születése szakít a klasszikus fölfogással és Windelbanddal. A művészet nem a fenségesség és a szépség kifejezése, hanem a kegyetlenségé és a borzalomé, amint ezt már a görögök is tudták. Az apollinikus oldal mindig csak a felszín volt. Aki a valódi művészetet akarja, a felszín mögé kell látnia. Ezzel Nietzsche visszautasítja az intellektualizmus fogalmát, amely a felszínen marad ahelyett, hogy a mélybe törekedne. Az intellektualizmus uralomra jutásával mindig pusztulás jár. A görög felvilágosodás és intellektualizmus szerinte Euripidésszel indul és e felvilágosodásban Szókratész a mintaszerű intellektuell. Az ösztönök háttérbe kerülnek, és helyébe lép az intellektus. A visszafejleszett ösztönök helyére a daimonion lép, ami Nietsche számára “belső ösztön”. A daimonion csak figyelmeztet, de nem képvisel elég erőt az orientálásra. A szókratészi intellektualizmusból ered a szókratészi optimizmus és az a felfogás, hogy az erény tanítható. Az intellektualizmus legfontosabb tétele, hogy a kauzalitás segítségével a lét mélyeibe láthatunk. Nietzsche szerint a racionális erőkkel való valóságuralom valójában őrület [Wahn]. A tudomány megpróbálja értelmes okokra visszavezetni a jelenségeket, és ennélfogva az okok maguk is értelmesek. Röd hangsúlyozza, hogy Nietzsche kritikájában a racionalista metafizikára gondol, az egész valóság objektív elvére. A valóság igazolására törekvő minden kísérlet kudarcot vall, mert soha nem vezet túl a látszaton. Röd szerint Nietzsche helytelenül írja le a racionalizmust. A kortárs fizikusok csak szerény empirikus eszközökkel szabályszerűségeket akarnak megállapítani, de eszükbe sem jut, hogy kutatásaik során végső összefüggésekre jutnának. Nietzsche igazságelmélet- és tudománykritikája valójában már egy korában elavult racionális metafizika kritikája.

 
Később Nietzsche revideálja tudományfelfogását. Elfogadja, hogy a tudomány csak jelenségeket érint. Azt állítja, hogy Newtonnál a tudomány Isten bölcsességét keresi, Voltaire az etikát keresi, Spinoza pedig a tudmányban az ember Istennel való egyesülésének lehetőségét véli felismerni. Ezzel szemben áll Nietzschének a vidám tudomány, a gaia sciencia felfogása, melyben a tudomány világos és átlátható, ám mindig metafizikai hiten, az objektív igazság képén alapul. Ezzel szemben Nietzsche azt a tudományt keresi, amely az akarat segítségével káprázatra vezet, és ez fontosabb mint az igazság. Röd kiemeli, hogy amikor Nietzsche helyeslően beszél a tudományról, akkor valójában a filozófiára gondol, tehát megint csak az örök igazság kritikáját adja.

Nietzsche metafizika-kritikája

A Nietzsche által kritizált legfontosabb metafizikai fogalmak a Ding an sich, az Isten, az Isten által alapított világ, a szubsztancia és a lélekszubsztancia fogalmai. Nietzche a metafizikai felfogásokkal szemben nem kritikusan érvel, hanem genetikus kritikát gyakorol. Azt a kérdést teszi föl, hogy hogyan keletkeztek a fogalmak. Bizonyos értelemben a fogalmak kémiáját nyújtja. A metafizika mögött kívánságok és ösztönök, nem pedig racionalitás van. Az irracionális motívumokat kell keresni, és ez a genetikus módszer. Míg régen a filozófia az istenbizonyítás kérdéseit vetette föl, addig ma azt a kérdést teszi föl, hogy hogyan jött létre a hit. És ennek kutatása fölöslegessé teszi az istenhitet. Röd ezzel szemben hangsúlyozza, hogy annak, ahogy egy fölfogás keletkezett, semmi köze sincs ahhoz, hogy igaz-e. Például Kepler a bolygómozgás magyarázatára az öt platóni testtel próbálkozott, és olyan törvényekre jutott, amelyek helyesen ragadták meg a bolygók mozgását. Itt tehát rossz úton haladva jó törvényeket kaptunk, és az ilyen példák cáfolják Nietzsche genetikus felfogását. Ennélfogva Nietzsche módszere Röd szerint csak akkor jó, ha már tudjuk valamiről, hogy az illúzió. Nietzsche korában már tudják, hogy a metafizika illúzió. Nietzschénél a tétel, hogy a metafizika értelmetlen, előítéletként funkcionál, amit ténylegesen nem bizonyít.

 
Nietzsche nemcsak filozófiakritikát, hanem nyelvkritikát is nyújt. Szerinte a grammatika is jelentős mértékben hozzájárul a metafizika kialakulásához. A szubjektum-objektum ítéletekben az objektumot mindig szubsztanciának tartjuk. Ahol van egy tett, ott tevőt is feltételezünk, ahol gondolat van, ott van gondolkodó szubsztancia is. A lélekszubsztanciában és az Istenben való hitet a nyelv struktúrája okozza. A nyelv vizsgálata megmutatja, hogy a metafizikai fogalmak fikciók. Kérdés, hogy milyen célokat szolgálnak a fikciók. Nietzsche szerint a fikciók a világot magyarázzák és uralják. Az uralom formája, hogy egy A esemény B eseményt vált ki. Ahhoz, hogy B-t megakadályozzuk, A-t kell megakadályozni. Ez fikció. Annak érdekében, hogy a természetet uraljuk, kitalálunk egy szabályszerűséget, például a megmaradási törvényeket. Az uralomvágy a tudomány és a filozófia gyakorlati oka. Röd fölteszi a kritikus kérdést, meddig használhatók a fikciók, ha nem létezik szabályszerűség a világban? Ha az elméletek használhatók, akkor azoknak jó elméleteknek kell lenniük.

A metafizika-kritika csúcsa a kijelentés, “Isten halott”. Legalábbis a régi Isten halott. Nietzschénél azonban nem a kinyilatkoztatás kritikájával találkozunk, hanem az utóbbi századokban Spinoza, Leibniz és Hegel által kialakított istenképek kritikájával. Mindezzel együttjár az örök igazságokra vonatkozó hit összeomlása is. A vidám tudomány függelékében An Goethe ír Nietzsche.

Ugyanakkor gyakran elkerüli a figyelmet, hogy a késői Nietzsche maga is metafizikát hoz létre, pontosabban egy, a leibnizi metafizikához hasonlót akart maga is létrehozni. Racionális megalapozást keres, ám kudarcot vall és ez a kudarc vezethetett gondolkodása széteséséhez. A nihilizmus általában annyit jelent, hogy valaki nem hisz abban, hogy a valóság magában (an sich) értéket hordoz. Ez együttjár annak feltételezésével, hogy nincs objektív igazság és nincsenek objektív értékek sem. A nihilizmus az 1880-as évek vezérmotívuma volt, és Nietzsche magát is a nihilizmus áldozatának tartotta, sőt olyannak, aki meg is tapasztalta a nihilizmust. Önnön feladatának pedig azt tartotta, hogy meghaladja és áthidalja ezt.

Röd véleménye szerint Nietzsche egy félreértés áldozata. Úgy gondolja, az emberek még nem vették észre az összeomlást. Valójában a metafizikai hit már jóval Nietzsche előtt összeomlott. Hume és Kant már túlléptek azon a metafizikán, amit Nietzsche kritizál, ezért nem túlzás azt állítani, hogy Nietzsche nyitott kapukat dönget. Természetesen ez csak az érem egyik oldala. A másik, a személyes, a nietzschei oldal. Nietzsché-t emberi valójának legmélyén érinti a racionális metafizika összeomlásának tudatosulása.

A nihilizmus Nietzsche számára fiziológiai magyarázat, akkor alakul ki, amikor az akarat nem elég erős, hogy túllépjen a fölmerülő problémákon. Ekkor merül föl a vallás igénye. Ekkor jön a részvétetika, mint Schopenhauer esetében. Schopenhauer morálja valójában az unheimlich európai kultúra unheimlich szimptómája. Nietzsche hiszi, hogy a nihilizmus túllépése erős akarattal lehetséges.

Nietzsche A hatalom akarásá-ban a nihilizmuson való túllépésre törekszik. Új értékeket akar, amit az akarattal gondol megvalósíthatónak. A Wille zur Macht az új értékek létrehozásának kérdését veti föl. Röd analógiát von a kereszténység és Nietzsche felfogás közt. Amint Krisztus az egész emberiségért helyettesítőként szenved, úgy Nietzsche mindenki helyett és mindenkiért nihilista. Új akarattal új célok elérésére tör, és a legfőbb cél az Übermensch létrehozatala. A Zarathustrában ki is mondja, hogy az Übermensch a föld értelme. Nietzsche túllépés nyilvánvalóan voluntarista.

Az új értékek létrehozása emberfeletti (übermenschliche) feladat. Az Isten halála után az embernek kell föllépni, az ember azonban ezt nem tudja. Ezért Nietzsche vállalja a feladatot. Nietzsche feladatvállalása nyilvánvalóan patologikus, hiszen próbálkozásában őrült önistenítésnek (wahnhafte Selbstvergottung) lehetünk tanúi. Hány Isten lehetséges még? Hányféleképpen nyilvánult meg Isten? 1889-ben Burkhartnak azt írja, inkább lenne bázeli professzor, mint Isten. De nem voltam annyira önző, hogy a világ teremtésével felhagyjak. Nyilvánvaló őrült filozófia, egy őrült filozófiája.

Röd úgy véli, hogy a racionalista dogmatizmus és annak antiracionalista kritikája egymás komplementerei és hasonlítanak egymáshoz abban, hogy mindkettő egyoldalú és téves feltevéseken alapul. A racionalista dogmatizmus tévedése, hogy azt hiszi, az ész a tapasztalatfüggetlen valóság megismerési lehetőségét is magában hordozza, azaz a tapasztalat nélkül is megtudhatunk valamit a valóságról. Ez a vélekedés azonban már a tizenkilencedik században túlhaladott volt, és ezt Nietzsche is tudta. Ha csak ezt kritizálta volna, akkor egy korában már ismert véleményt hangoztatott volna, és kritikája minden további nélkül elfogadható lett volna. Ám ő tovább ment amikor azt állította, hogy a világról való minden kijelentés értelmetlen, a világról való minden kijelentés hamis. Röd úgy véli, hogy a világ tapasztalati megismerése egy végeláthatatlan folyamat, anélkül, hogy értelme lenne valamiféle an sich világ feltételezésének. Hogy a világ ténylegesen milyen, erről csak feltételezéseink lehetnek, a véglegesség minden igénye nélkül. Az antiracionalista kritika pedig Röd szerint ott kritizálható, amikor az magát az észt támadja és nem annak feltevéseit. Nyilvánvaló, hogy az észre mindig szükség van, de kijelentései mindig felülvizsgálhatók.

 
Röd a racionalista dogmatizmus és az antiracionalista kritika szélsőségeivel szemben a kritikai vagy praktikus racionalizmust javasolja, amely a világról feltételezéseket állít, amelyeket azonban nem tart végérvényesnek, hanem folyton kritizálhatónak és kipróbálandónak.

 
Röd előadásában arra a közbülső ismeretelméleti álláspontra helyezkedett, hogy bár szigorú értelemben nem tudjuk a tudást és a tapasztalatot megalapozni, ez mégsem vezethet bennünket ismeretelméleti és tudományelméleti szkepticizmusra. A tudományos kutatás tovább folytatódik, és a filozófiának is válaszokat kell keresnie a vele kapcsolatban fölmerülő kérdésekre. Ha a jelenleg folyó amerikai ismeretelméleti vitákra gondolunk, akkor például a Rorty-Putnam vitában Röd pozíciója Putnaméhoz hasonlítható, aki Rortyval szemben úgy véli, hogy ha a “szigorú értelemben” vett igazságkutatás tautológiákra vezet is, az ismeretelmélet kérdéseit újra meg újra föl kell vetni, hiszen ezek valamilyen módon a tudás “javításához” járulhatnak hozzá. Rorty kritkája viszont éppen az, hogy “külső” szempont hiányában nem tudjuk megmondani, mit is jelent itt a “javulás”, és ezért pragmatikus megoldást javasol, nevezetesen, hogy “jó az, ami a demokratikus társadalomnak jó”, amely állítását persze maga is “megalapozza”, nevezetesen Davidson naturalisztikus ismeretfelfogására való hivatkozással. Röd annak ellenére, hogy előadása végén a maga “intermedier” vagy kompromisszumus igazságfelfogásáról beszélt, nem helyezte el vélekedését a kortárs viták kontextusában. A kérdésre, hogy megalapozatlan és megalapozhatlan felfogása miként vezethet mégis ismeretoptimizmusra, azzal válaszolt, hogy a világ kutatása során fel kell tételeznünk egy “ottlévő” világot, melyet ismereteink valamilyen módon “megközelítenek”, hiszen enélkül nem lennének sikeres tudományos eredményeink. Az “adott mítoszának” és az “ottlévő világ nyelvének” megvitatására azonban már az “adott” és igen tanulságos előadás végén már időbeli okokból nem volt lehetőség.
 

Mind több helyen találkozni komoly hálózati kínálattal a filozófiában és rokon területein is. Számos olyan tartalomszolgáltató létezik már, amely kifejezetten filozófiai szövegeket, fordításgyűjteményeket és más adatbázisokat, továbbá tanrendeket, oktatási tematikákat, sőt filozófiai célokra használható szoftvereket kínál.

 
Ha élen nem is járunk ebben a folyamatban, de (mint már korábban bejelentettük), a Magyar Filozófiai Társaság is rendelkezik honlappal, ami a http://hps.elte.hu:8080 alatt érhető el. Többek között egy “rákattintható” mutatógyűjteményt nyújt, amely több száz további, valóban színvonalas filozófiai honlap és szolgáltatás (pl. filozófiai lexikon, filozófiai témájú hálózati keresőgép) közvetlen elérését teszi lehetővé. A talán legjobban használható kapcsolódási pontok az olasz filozófiai társaság igen fejlett technológiával készült és fenntartott honlapjára, illetve a Hong Kong-i egyetem filozófia tanszékének gyűjteményes oldalára mutatnak, de kíváló osztrák és német filozófiai szolgáltatóhelyek is említhetők, amelyeket az MFT honlapról szintén egyetlen lépésben birtokba vehetünk. Jó hír az is, hogy miközben gyakran hallani az Internet kereskedelmivé válásáról, a filozófiát és társtudományait megjelenítő, többnyire egyetemi szolgáltatók jellemző módon az ellenkező tendenciára állnak rá, vagyis ingyenesen, mindenki által hozáférhetően kínálják kutató vagy szervező munkájuk eredményét, ez az egyes filozófusok életművének szentelt központok információs anyagaitól a teljes szövegek rendelkezésre bocsátásáig terjedhet (a Tractatus pl. 3-4 egymástól független elektronikus kiadásban is hozzáférhető).

 
Rendelkezésre áll a hálózati információcsere egy másik típusú eszköze is, egy filozófiai tárgyú, magyar nyelvű elektronikus levelezési címlista, amely MAFLA néven ismert. Ezt a majordomo@hps.elte.hu címre írott levéllel lehet, az egyéni használó szempontjából nézve, “feléleszteni”. Közelebbi információt a MAFLA levelezési lista mellékelt tájékoztatója nyújt.

 
Egyelőre messze a lehetőségek alatt marad mindkét eszköz kihasználtsága. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy viszonylag kevés filozófus közelében van számítógépes szakember. Ezért felajánljuk: aki ki szeretné próbálni az említett eszközöket, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá, annak időnkhöz, szakértelmünkhöz etc. képest szívesen segítünk.
 

 
1.1. A mafla, vagyis Magyar Filozófiai ListA, egy nyitott elektronikus levelezési címlista, amelyet az ELTE TTK Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszéke működtet.

1.2. A mafla a filozófia és társ- illetve határterületei oktatásával, kutatásával, rendezvényeivel, publikácioival, valamint minden egyéb, szélesebb érdeklődésre számot tartó kérdésével vagy ügyével foglalkozó magyar nyelvű fórum. A nyitottság nemcsak azt jelenti, hogy a lista és annak archivált szöveges állományai minden, érvényes email címmel rendelkező felhasználó számára szabadon hozzáférhetők, hanem arra is utal, hogy ez az eszköz formájában es tartalmában is kötetlen szakmai információcserét tesz lehetőve.
1.3. Ennek megfelelően, visszavonásig, a mafla nem moderált, azaz szerkesztetlen ("cenzúrázatlan") lista. Hogy az is maradhasson, az Internetes kommunikáció etikettjét ("Netiquette") a felhasználóink figyelmébe ajánljuk. Minden levél feladója természetesen maga felel annak tartalmáért.

1.4. További “disclaimer”: mint rendszerint, you get what you've paid for. Ahogy az ilyenkor szokás, a lista működtetését senki és semmi nem támogatja anyagilag, és a szolgáltatás a felhasználónak is ingyenes. A lista tulajdonosaiként a rendszeres szoftverkarbantartást és a megfelelő működtetés biztosítását ugyan illendőnek érezzük, de semmiért semmilyen garanciát nem vállalunk.

2. Hogyan kell használni?

2.1. Kétféle akció lehetséges. Az egyik: levelezés a listát használó szakmai közösséggel (az egész dolog alapvetően erre van kitalálva). A másik: a majordomo nevű automatikus kezelőnek levélben küldött üzenet (utasítás), illetve szükség esetén a majordomo mögött álló személlyel való érintkezés. Ahhoz, hogy levelezhessünk, a majordomo-val kell kezdeni.

2.2. Minden adminisztratív ügyet (feliratkozás, kilépés, stb., lásd lent) a majordomo@hps.elte.hu-nak kell címezni, míg a tényleges leveleket (pl. "Ki tudná kölcsönadni Swedenborg műveit?") a mafla@hps.elte.hu címre kell küldeni.
2.3. A valószínűleg legnagyobb érdeklődésre számot tartó két majordomo utasítás a következő.

Feliratkozás:

subscribe mafla

Kilépés:

unsubscribe mafla

 
A majordomo, noha puszta levélcímnek tűnik, valójában egy program. Csak a levelek testét olvassa el. Ha a majordomo-nak írunk levelet, a subject mezőt mindig hagyjuk üresen, a levél teste pedig kizárólag érvényes utasításszavakból (mint pl. az említett subscribe vagy unsubscribe) álljon. A program bizonyos jóindulattal kezeli az ettől eltérő szerkezetű leveleket, de minél nagyobb az eltérés, annál valószínűbb, hogy hiába. Nem érdemes pl. kipróbálni a “please subscribe me” vagy “kérem, vegyék fel a nevem a listára”-szerű leveleket, ezek ugyanis hibaüzetethez vezetnek és céljukat nem érik el.

2.4. A mafla@hps.elte.hu címre küldött leveleket minden feliratkozott ("előfizetett") felhasználó megkapja. A mafla-nak küldött leveleknél a subject mezőt használhatjuk a szokásos módon, mintha egy személynek írnánk e-mailt (pl. subject: "Swedenborg"). (N.b.: jelen változatában a rendszer nem vizsgálja azt sem, vajon az üzenetküldő maga egyáltalán feliratkozott-e a listára. A feliratkozást megkerülve folyó levelezést azonban különféle okok miatt nem javasoljuk, habár kifejezetten nem is tiltjuk.)

3. Ha többet szeretnénk

3.1. A feliratkozott felhasználók kurrens listáját a majordomo@hps.elte.hu-ra küldött who mafla tartalmú levéllel kaphatjuk meg.
3.2. A mafla-t kezelő majordomo rendszer minden levelet es minden tranzakciót automatikusan archivál, illetve naplóz. Az archívum áttekintése a majordomo@hps.elte.hu-ra küldött index mafla
üzenettel, az ebben az indexben szereplő egy kiválasztott file beszerzése a

get mafla filenév

üzenettel lehetséges. Ugyanezen a szogaltatásokat más formában, interaktívan nyújtja az ftp://hps.elte.hu/pub/Mafla hálózati cím.

3.3. Ha semmi sem sikerül, a majordomo@hps.elte.hu-nak küldött

help

parancs vagy a mafla-owner@hps.elte.hu címre küldött levél lehet az utolsó menedék. Előbbit egy gép, utóbbit egy élő ember kapja.
 

4. Még fejlettebb témák

4.1. Ékezetes magyar betűk használata: a legegyszerűbb egyáltalán nem használni őket. Ha csak úgy beleírjuk, hogy á, a legtöbb olvasó bosszankodni fog, mert nála kriksz-kraksz lesz helyette (ld. hiányzó kompatibilitás különféle levelező programok és operációs rendszerek között). A cseles megoldásokat sem javasoljuk. Nem biztos ugyanis, hogy mindenki szívesen olvassa a repu:lo" e'kezeteket, vagy a ko2vetkezo3t: imi1gyen szo1ola Zarathustra. T\"obb m\'as megold\'as is elk\'epzelhet\H o lenne.
4.3. FYI: a mafla-t fizikailag a 157.181.9.51 IP számú i586 NeXTStep UNIX gép kezeli. A lista fizikai tulajdonosa a gk@hps.elte.hu.
 
 

A Soros Alapí tvány és a Leuven-i Katolikus Egyetem közös programjának keretében, szabad kutatói ösztöndijjal ez év tavaszán három hónapot tartózkodtam az európai kultúra egyik titkos fellegvárában, amely olyan meglepetéseket tartogat a látogatónak, amelyeket nem kaphat meg máshol, amelyekért érdemes akár rövidebb időre is felkeresni a várost, az egyetemet. Leuven egyeteme nem tartozik a felkapott intézmények közé, a várost turisták alig látogatják, s ez a rövid beszámoló sem kivánja a fölösleges propaganda-irodalmat gyarapí tani. Pusztán a filozófia oktatásának leuveni rendszeréről szeretnék - röviden - í rni.

Fontos tudni, hogy a Katholieke Unversiteit Leuven keretén belül jó száz éve Mercier kardinális jóvoltából külön intézetben művelik a filozófia tudományát, gondosan kerülve minden vallásos vagy ideológiai hatást. Alapvetően két program működik egymással párhuzamosan, ugyanis a flamand nyelvű képzés mellett angol nyelvű alap- és posztgraduális programok is futnak, amelyeket a világ számtalan nemzetének fiatalabbjai és idősebbjei élvezhetnek - felvételi vizsga a flamandok számára sincs, pusztán a tandijat kell megfizetni, ami egységesen kb. 8oo US $ évente, amit némely merészebb magyar diák is megfizet, s vidáman kifizeti az, aki az Egyesült Államokból jő.
A két program között természetesen különbség van, a leglényegesebb talán az, hogy az angol nyelvű képzés rövidebb. A flamand hallgató négy év után kap diplomát, melynek neve Licenciaat in philosophie. A négy év is két részből áll, az első két év alapozás érdekessége, hogy más oktatók vesznek részt benne, mint a második, magasabb szintű két-évben. Ugyanakkor ez az első rész, a Kandidaat is differenciálódik: első évben az elméleti részben öt kötelező előadás mellett öt előadást kell választani négy csoportból, melyek a következők: kultúrtudományok (művészettörténet, angol, francia illetve holland irodalomtörténet, görög, római illetve újkori történelem stb.), alkalmazott tudományok (pl. informatika, bio-etika), társadalomtudományok (politikaelmélet, kulúrantropológia stb.) és vallástudományok. Ezek érdekessége, hogy ezen tantárgyakat nem a Filozófia Intézet keretében tanulják a szakos hallgatók, hanem a megfelelő intézményen belül, a többi hallgatóval együtt - és semmilyen enyhí tő körülményre nem számí thatnak. A kötelező kurzusok megegyeznek az általunk ismertekkel (filozófia-történeti bevezetés, ontológia, etika, logika - érdekesség a kisérleti pszichológia). Második évben az elméleti oktatásban annyi a változás, hogy a kötelező tárgyak száma nyolcra bővül, ezek: általános, illevte alkalmazott metafizika, alkalmazott etika, filozófiai antropológia, ókori filozófia, nyelv- illetve tudomány filozófia, episztemológia. A gyakorlati részben első évben egy, másodéven három filozófiai szövegolvasó szemináriumot kell felvenni az általános metafizika, alkalmazott etika, filozófiai antropológia témaköreiben. A szemináriumok iskolás alapossággal folynak, de ezent kivül a hallgató csak önszorgalomból találkozik eredeti művekkel, ti. a vizsgákra az oktatók által í rt jegyetek, kursus alapján készülnek. Az első két éven nincs tanárválasztási jog, a képzés második részét csak akkor lehet elkezdeni, ha a megfelelő kreditpontszámot a hallgató összegyűjtötte.

Harmad- és negyedéven nincs kötelező tárgy, a hallgató a megadott - igen széles körű - csoportokból választja ki a számára legmegfelelőbbeket. Természetesen előadások és szemináriumok egyaránt vannak, többletfeladat, ami természetesen nagyon fontos, hogy két éven keresztül, tutoriális felügyelet mellett dolgozatot, thesis-t kell í rni. A diploma után két lehetőség nyí lik meg: taní tani az agregatie , azaz a tanárképző-program elvégzése nyomán lehet - egyébként csupán az alternatí v iskolákban taní tanak filozófiát, igaz, hogy ebben az esetben, akár elemi iskolai szinten is. A másik lehetőség a doktori képzés, ami lényegében nem tér el a magyarországon most bevezetésre kerülő gyakorlattól.

A licenciaat-ot három éven belül is meg lehet szerezni, az általános kurzusok kihagyásával, ez abban az esetben lehetséges, ha már az illető rendelkezik egy diplomával. A Filozófia Intézet emellett egy Filozófiai Akadémia nevű programot is nyújt, ami két formában vehető igénybe: egyrészt a bármely más szakos hallgató egy évig tanulmányozhatja a filozófiát, az első- és másodéveseknek felkinált kötelező kurzusok látogatásával, másrészt, ha ezt elvégezte illetve, ha tanulmányai során elegendő mennyiségű filozófia órát hallgatott, akkor szintén egy egyéves programban vehet részt, de immár a harmad- és negyedévesek kurzusainak látogatásával. Természetesen szakirányú diplomát nem kapnak, ám ez járható útnak tűnik az érdeklődők igényeinek kielégí tésére.

A tanulmányi programok mellett két- háromhetente, csütörtökönként a 'Thursday Lectures' keretén belül külföldi professzorok adnak elő, a tavaszi félév folyamán többek között Jean-Luc Marion, Martha Nussbaum, Richard Rorty előadásait hallgathattuk meg.

S ha már Leuven, akkor természetesen meg kell emlí teni a Husserl Archivumot, ami szintén komoly vonzerőt gyakorol, különös tekintettel arra, hogy az ott található anyagok nagy része nem kölcsönözhető, ill. nem fénymásolható. Meg kell még emlí teni az egyetem könyvtárát is, amely egyik legrégebbi nyelvemlékünket, a Mária-siralom szövegét őrizte meg számunkra.
 

Egerben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán ez év áprilisában került megrendezésre a XXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekciója. A 17 szekció között két filozófiai alszekcióban is igazán színvonalas, hallgatók, oktatók, zsűritagok számára egyránt tanulságos előadásokat és azokhoz kapcsolódó rövid eszmecseréket hallhattak az érdeklődők. A nemes vetélkedőre a két szekcióban összesen 33 dolgozat érkezett. A dolgozatok témái igen változatosak voltak, a megidézett filozófusok sora Hérakleitosztól Derridáig terjedt. Az írások műfajilag is sokszínű képet mutattak, az esszéisztikus kifejtés éppúgy előfordult, mint a szorosabb szövegolvasat, vagy éppen a logikai vizsgálódás. Azt is ki kell emelni, hogy idén a korábbiaknál jóval nagyobb számban neveztek a tudományegyetemek filozófia szakos hallgatói, ami érzékelhetően emelte a találkozó szakmai rangját. Külön ki kell emelni, hogy a debreceni KLTE-ről 11, a Miskolci Egyetemről pedig 8 dolgozat érkezett.

A két zsűri munkájában a tudományegyetemek filozófia tanszékeinek egy-egy vezető oktatója, valamint a házigazda intézmény egy-egy képviselője vett részt. Filozófia I.: Heller Ágnes, zsűrielnök, Gyenge Zoltán (JATE), Weisz János (JPTE), Boros Gábor (ELTE-ME), Loboczky János (EKTF) Filozófia II.: Neumer Katalin (Filozófiai Intézet), zsűrielnök, Hársing László (ME), Bujalos István (KLTE), Somos Róbert (JPTE), Koncsos Ferenc (EKTF). Ezenkívül jónéhány egyetemi és főiskolai oktató vállalt előzetes írásos értékelést a dolgozatokról. Önzetlen munkájuk nélkül nem lehetett volna sikeres ez a rendezvény.

A dolgozatírók nagyobb része s szóbeli bemutatás során képes volt legalább fellvillantani egyéni látásmódját és filozófiai érzékenységét. Örvendetes, hogy az előadások többsége elmélyült filozófiai gondolkodást fejezett ki. Egy érdekes adalék ehhez: a napjainkban látszatra kevésbé aktuális hegeli filozófiához négy dolgozat is kapcsolódott.

A díjakat a következő hallgatók nyerték el:

Filozófia I.: 1. díj: Garai Zsolt: A püthagoreus Arany ének (JPTE), 2. díj: Békési József: Rorty- irodalomkritika és irónia (KLTE), és Mesterházy Balázs: A bűn fenomenológiája Schelling és Kierkegaard filozófiájában (ELTE), 3. díj: Mekis Péter: A kimondott kimondhatatlan (KLTE) és Demeter Tamás: John Locke és az eszmék tipográfiája (ME), különdíjak: Drimán István: A hegeli eszme Hérakleitosznál (KLTE), Molnár József: Hérakleitosz "pszükhé" fogalma (ELTE), Pólik József: Kísérlet egy utazó portréjának rekonstrukciójára (KLTE), Szűcs Gábor: A történelem analitikus filozófiája (JGYTF).

Filozófia II.: 1. díj: Nánay Bence: A tudatfilozófia konvencionalista felfogása (ELTE), 2, díj: Schreiner Orsolya: Megvan-e a negyedik dogma? (ELTE), 3. díj: Nemes László: A biológiai fajok és az emberi természet (KLTE). Különdíj: Mezősi Gyula: Az öntudat evolúciója (JPTE).

Eger, 1997, június 02.
 

A nemzetközi matematikai diákolimpiáknak több évtizedre visszanyúló hagyományuk, s ennek megfelelő hírük van. Arról, hogy nemzetközi filozófiai diákolimpia is van, én az elmúlt év őszén hallottam először G. Havas Katalin professzortól, aki az olimpia bizottságának magyar tagja. Úgy gondolom, ennek nem csak az én tájékozatlanságom az oka: a filozófiai diákolimpia - egyelőre - nem büszkélkedhet olyan széleskörű ismertséggel és elismertséggel, mint nagyobb tradíciójú, "felnőtt" testvérei. Így talán nem árt először néhány szót ejteni létrejöttéről, céljairól és résztvevőiről.
A filozófiai diákolimpiai mozgalom 1993-ban regionális kezdeményezésként született. Akkor - és a következő két évben - a szófiai egyetem filozófiai intézetének szervezésében öt országból, Bulgáriából, Lengyelországból, Németországból, Romániából és Törökországból jöttek össze diákok Bulgáriában, hogy összemérjék tudásukat, felkészültségüket. A mozgalom komoly segítséget kapott 1995 februárjában. Akkor az UNESCO égisze alatt, annak "Filozófia és demokrácia a világban" projektjével kapcsolatban egy szakértői találkozót rendeztek, amelyik úgy döntött, hogy támogatja nemzeti és nemzetközi filozófiai versenyek szervezését. Az 1995-ös versenyen a részt vevő öt ország egy-egy képviselője megalakította az olimpia nemzetközi bizottságát. 1996-ban, amikor első ízben nem Bulgáriában, hanem Isztambulban került sor az olimpia megrendezésére, hatodikként Magyarország is csatlakozott. Az idei varsói olimpián először vettek részt litván versenyzők is, s a bizottság határozatban rögzített szándéka a résztvevők körének bővítése.
A bizottság megalkotta az olimpia alkotmányát. A versenyek célja, hogy a szellemi erőfeszítések belső értékeinek felmutatása révén elősegítse az alkotó gondolkodás és a kritikai szellem kifejlődését, előmozdítsa a társadalmi élet, a tudomány és a művészet filozófiai reflexióját és a modern világ problémáira irányuló etikai reflexiót, támogassa a humanista szellemiségű nevelést és gondolkodást, serkentse a szellemi tevékenységben rejlő versenyjelleget.
A versenyen indulni kívánó diákoknak hat nagyobb témában kell jártasaknak lenniük és harminc filozófus néhány fontosabb gondolatát kell ismerniük.* Az olimpia megrendezésére minden évben tavasszal kerül sor, s két napig tart. Az első nap reggelén a bizottság által meghívott professzorokkal és tanárokkal kibővülten megalakuló zsüri értekezletet tart, amelyen 4-5 problémát illetve idézetet jelölnek ki versenytételként. Közvetlenül ezt követően kerül sor a versenyre. Minden versenyző szabadon választ a kijelölt témák közül egyet, s arról a helyszínen négy óra alatt tanulmányt ír. Arról is minden versenyző maga dönt, hogy angol, német vagy francia nyelven írja meg dolgozatát, kivéve ha a felsorolt három nyelv valamelyike az anyanyelve, mert akkor azt nem választhatja. A zsüri a versenynap délutánján a verseny szabályzatában ugyancsak rögzített eljárással és szempontok alapján elvégzi a kódolt dolgozatok értékelését és megállapítja a helyezési sorrendet* . A második nap reggelén kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak kiosztására.
Az alapszabályzat rendelkezik a költségek fedezéséről is: a versenyt rendezők gondoskodnak résztvevő országonként három személy (két versenyző és egy zsüritagnak meghívott professzor vagy kísérő tanár) négynapos tartózkodási költségeiről - a verseny és az eredményhirdetés napján túl az érkezés és az elutazás napját is számítva. Az útiköltségekről viszont mindenki maga gondoskodik.

Az idei, ötödik olimpiára május 2-3-án Varsóban került sor, s a versenynek második alkalommal voltak magyar résztvevői. Újdonságot jelentett ebben az évben az, hogy a versenyzők kiküldését válogatóverseny előzte meg. Ennek szervezését négytagú önkéntes csoport végezte: G. Havas Katalin professzor mellett Kiss Anna és Slemmer László középiskolai tanárok, valamint Szatmári Botond, az FPI filozófiai szakreferense. Munkájuk eredményeként másfél tucatnyi budapesti és vidéki iskola mintegy harminc diákja jelent meg március 1-jén az FPI által biztosított helyiségben az olimpiai szabályzatban leírtakkal azonos követelményekkel és értékelési eljárással rendezett válogatón. Sikerült megfelelő létszámú és felkészültségű zsüritagot megnyerniük, akik honorárium nélkül áldozták fel szombat délutánjukat - a zsüri elnöke, Kelemen János professzor szombat éjszakáját; s szponzorokat találniuk nemcsak a versenyzők díjazásának biztosításához, hanem ahhoz is, hogy a résztvevőknek és a zsüritagoknak ingyenes büfé álljon rendelkezésére. Még némi nyilvánosságról is tudtak gondoskodni: a versenyről hírt adott a Duna TV, a Kossuth Rádió és a Magyar Hírlap.
A versenyzőket felkészítő tanárok nagyszámú idézetet javasoltak. Ezek közül a szervezők hármat sorsoltak ki a válogatóverseny kezdetén versenytételeknek:

1. "Csak egyet tudok, azt, hogy semmit sem tudok." (Szókratész)
1. "A filozófia lényege nem az igazság birtoklása, hanem az igazság keresése." (Karl Jaspers)
1. "Az ember semmi más, mint amivé önmagát teszi." (Jean-Paul Sartre)

Már szóba került, hogy ebben az évben először litván diákok is részt vettek az olimpián, így május 1-jén hat ország 13 versenyzője érkezett meg a - nomen est omen - Szókratész nevét viselő varsói egyetemi szállóba. Az egy fő "létszámtöbblet" az olimpia családias légkörét jellemzi: a bizottság német tagja, Gerd Gerhardt saját költségén magával hozta és elindította a versenyen saját leányát is. A verseny alapszabályzata értelmében pedig a vendéglátó országnak joga van kettőnél több versenyzőt indítani, így a hat lengyel résztvevővel együtt másnap reggel 19-en fogtak hozzá versenytanulmányuk megírásához.
A reggeli értekezleten a zsüri egy témát és három idézetet jelölt ki választható versenytételekként. A téma a házigazdák javaslatára került elfogadásra, s így hangzott: "Tudomány-e a filozófia?" A két aforizmatikusan rövid és egy hosszabb idézet pedig - szabadon fordítva angolból - a következő volt:

1. "Az igazság hatalom nélkül erőtlen, az erő igazságosság nélkül zsarnoki." (Blaise Pascal)
1. "A művész a maga szemével láttatja a világot." (Arthur Schopenhauer)
1. "Mi pragmatikusok nem látjuk értelmét annak a gondolatnak, hogy az igazságot önmagáért kell keresni. Nem tekinthetjük az igazságot a kutatás céljának. A kutatás célja inkább az, hogy megegyezésre jussunk a teendőkben, a célokban, s az eszközökben, amelyekkel megvalósíthatjuk ezeket a célokat... Csak olyan leírásokat adhatunk a dolgokról, amelyek összhangban vannak céljainkkal... Csak azt kell tudnunk, hogy vannak-e olyan alternatív leírások, amelyek jobban szolgálják terveinket" (Richard Rorty)

A végére maradt a tapasztalatok összefoglalása, a tanulságok levonása. Kisszámú esetből természetesen rendkívül kockázatos bármiféle általánosításra vállalkozni. Ennek tudatában nagyon óvatosan fogalmazódott meg bennem a hazai válogatóverseny után az az érzés, hogy mintha a zsüri munkája során a többi értékelési szemponthoz képest valamivel nagyobb súllyal érvényesült volna a második, az, hogy a versenyző dolgozatában milyen mértékű filozófiatörténeti tájékozottságot mutat. Hasonló óvatossággal fogalmaztam meg a varsói olimpia után azt az érzést, hogy a nemzetközi zsüri munkájában viszont mintha a harmadik értékelési szempont, a versenyző érvelési készsége kapott volna a többihez képest kicsit nagyobb súlyt; mintha a "lazábban" szerkesztett, "esszészerűbb" dolgozatokhoz képest előnyben részesültek volna a szigorúbb logikájú, célratörőbben megfogalmazott írásművek. Ismételten hangsúlyozva azt, hogy mennyire kockázatos minden ilyesfajta következtetés, ezt az érzést látszik alátámasztani az első hat helyen díjazott dolgozatok tematikus megoszlása is: többségük az eleve analitikus megközelítést sugalló és igénylő esszékérdést dolgozta ki. ("Tudomány-e a filozófia?") A magyar résztvevők teljesítményét versenytársaikéval összehasonlítva úgy tűnt, alátámasztja azt az érzést, hogy hazai filozófia oktatásunk erőssége a történeti szemléletmód, gyenge pontja ennek egyoldalúsága. Ők ketten a két klasszikus idézetet választották, s az egy témakörben született dolgozatok közül kiemelkedően jó értékelést kaptak.
A tapasztalatok és tanulságok másik fele a rendező házigazdák szervező munkája. A körülmények, amelyekről a szállót, az étkezéseket, a verseny majd az ünnepélyes eredményhirdetés helyszínét illetően gondoskodni tudtak, meglehetősen puritánok voltak, mégis elég sokba kerültek három napra kéttucatnyi személyre. Nagyon gondosan kellett gazdálkodniuk, hogy a költségekre a lengyel kultuszminisztérium által adott nem túl bőséges összegből mindenre teljék, a versenyzők és a zsüritagok szállítási költségeire, a győztesek díjaira s a végén minden résztvevő szerény megajándékozására is.
A puritán körülményeket azonban messzemenően feledtette a minden részletre kiterjedően gondos, pontos szervezés és az a tapintatos kedvesség, amellyel a verseny három napjára intim, családias légkört varázsoltak a résztvevők köré. Már Varsóba érkezéskor minden résztvevőt fogadtak és a szállására szállítottak, ahol ki-ki megkapta a három nap kinyomtatott - s meglehetősen feszes - programját, továbbá a résztvevők névsorát. Mint köztudott, egyetlen terv sem való másra, mint hogy legyen mitől eltérni, de ezt a programot - ha nem is percnyi pontossággal - sikerült teljesíteni. A zsüri tagjait és a versenyzőket a szálláshely és a verseny helyszíne között mikrobuszokkal szállították, a szabadidős programok lebonyolításához pedig a korábbi olimpiákon részt vett lengyel versenyzők - azóta rendszerint egyetemi hallgatók - nyújtottak komoly önkéntes segítséget. A bizottság és a zsüri tagjainak szabadidejük ugyan csak a díjkiosztó ünnepséget követő délután volt, az ekkor szervezett városnéző programnak azonban külön érdekességet adott, hogy május 3-a Lengyelországban nemzeti ünnep, az 1791-es alkotmány évfordulója, így Varsó szabadtéri előadások, felvonulások és utcai árusok kavalkádját, egész rendkívülien színes arcát mutatta be. A napot az olimpia résztvevői számára méltó módon koronázta meg a Rycerska étteremben adott (az UNESCO által szponzorált) ünnepi búcsúvacsora - amelyet viszont semmiképpen sem lehetett puritánnak nevezni.
 
Összefoglalva: én úgy gondolom, hogy amennyiben 1999-ben - remélhetőleg - valóban mi rendezzük a nemzetközi filozófiai diákolimpiát, a sikernek a szponzorok megnyerése, a pénz megszerzése mellett elengedhetetlen feltétele nemcsak a pontos szervezőmunka, hanem legalább annyira az is, hogy kiket sikerül önkéntes segítőkül megnyerni az akkorra talán a résztvevők számát tekintve is tovább bővülő esemény lebonyolításához. Ha úgy tetszik: a nélkülözhetetlen emberi tényező...
 
 

1993-óta kerül megrendezésre középiskolás diákok részére az International Philosophical Olimpiad (IPO), melyen német, lengyel, bulgár, román és török diákok vettek részt. G. Havas Katalin, aki a Filozófiai Társaságok Világszövetsége Igazgatótanácsának tagja, tavaly elhatározta, hogy meg kell teremteni a magyar középiskolások részvételi lehetőségét. 1996-ban, amikor elkezdett érdeklődni a középiskolákban, már nagyon kevés volt az idő a május 20-21-i isztambuli döntőig, ezért minden előzetes verseny nélkül tanári ajánlásra kivitt két magyar diákot a nemzetközi döntőre. Itt, ahol G. Havas Katalin maga is zsűritag volt, az egyik magyar tanuló bejutott az első 10 közé. Ezek után a Filozófiatanárok Egyesületének gyűlésén G. Havas Katalin vezetésével, Kiss Anna, Slemmer László és jómagam részvételével megalakult a hazai előválogatóverseny szervezőbizottsága. A stáb az FPI. és az OKSZI. intézményi támogatásával megkezdte a felkérő levelek kiküldését az ország középiskoláiba, majd 1997. március 1-ére tűzte ki a verseny napját. Ezután a bizottság a nemzetközi verseny szabályainak figyelembevételével kidolgozta a hazai előválogató szabályait. Az IPO. elsődleges célja, nem a filozófia tárgyi tudásának, vagy a filozófia történeti ismeretének a felmérése, sokkal inkább a filozofálási kézség, és a kreatív gondolkodás értékelése. Az olimpián gyakran indulnak olyanok is, akik nem tanulnak az iskolában filozófiát, mint például a lengyelek. A verseny során a résztvevők előre megadott általános filozófiai témákból ( Mi a filozófia? Ontológiai nézőpontok különbsége, Filozófia és tudomány, Filozófia és művészet, Filozófia és civil társadalom, Etika ) híres filozófusoktól vett idézetekről helyben írnak egy dolgozatot angol, német, vagy francia nyelven, azonban a választott nyelv soha nem lehet a tanuló anyanyelve.
A hazai versenyt három feltételhez kötöttük: a résztvevő legyen középiskolai tanuló ( az életkora nem meghatározott ), tudjon szabadon fogalmazni angol, német vagy francia nyelven, és az intézménye filozófia-tanára ajánlja. A diákoknak a helyszínen 4 óra áll rendelkezésre, hogy a választott nyelven, a 3 ott kisorsolt idézet közül az egyikről dolgozatot írjanak. A dolgozat írása során kizárólag csak szótárt lehet használni. A versenyfelhívásra tanára ajánlásával, előzetesen 38 tanuló jelentkezett, amelyből 29 jelent meg a Filozófiai Diákolimpián, akik közül 19 budapesti, 8 vidéki, és egy külföldi ( bécsi ) középiskola diákja volt. A legtöbben 6 fő, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumból (Bp. ), 4 fő a Nagy László Gimnáziumból ( Bp. ), 3 fő az ELTE Kísérleti Gyakorlóiskolájából ( Törökbálint ), és 3 fő a Városmajori Gimnáziumból ( Bp. ) vett részt a versenyen. Az olimpia jeligés volt, a tanulók a verseny előtt egy-egy híres filozófus nevét húzták ki, és a továbbiakban kizárólag ezt a nevet használták a dolgozatukon. A tanulók és a kisorsolt filozófusok névpárosítását a rendezők zárt borítékba tették, amit csak az eredmény kihirdetése előtt bontott fel a zsűri. A filozófusoktól származó idézeteket részben a diákok filozófia tanárainak beküldése, részben a szervezőbizottság ajánlásai alapján, aznap reggel csoportosítottuk filozófiai témák szerint. Ezekből került kisorsolásra a 3 választható idézet, amely végül Szókratésztől, Jasperstől és Sartre-tól származott. A dolgozatukat 20-an angol, 7-en német és ketten francia nyelven írták. A kész munkákat a zsűri tagjai a verseny után azonnal értékelték, úgy hogy minden dolgozatot két zsűritag pontozott ( 1-től 100 pontig ), és az így elért eredmények alapján a legjobb 10 került a zsűri elnökéhez Kelemen János professzorhoz, aki harmadik bírálóként értékelte ezeket. A zsűri munkájában részt vett Áron László, Csikós Ella, Gáspár Csaba László, Nyírő Miklós, Szegedi Péter és Szente Péter. Az első helyet Diogenész, azaz Szalay Mátyás a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanulója szerezte meg, a második helyre Thalesz jeligével Mátyássy Áron a Városmajori Gimnázium ( Bp. ) tanulója került, míg a harmadik helyet Anaxagorasz, Azaz Vajda Kristóf az Arany János Gimnázium ( Bp. ) diákja nyerte el. A verseny első két helyezettje Szente Péter tanár úr kíséretében utazhatott a varsói döntőre. A többi helyezett oklevelet, könyvutalványt és értékes könyveket kapott ajándékba.

Ezzel az országos filozófia versennyel a szervezőbizottság hagyományt szeretne teremteni, s így talán a többi tárggyal egyenrangúvá válhat a középiskolai filozófia. Terveink szerint az idei tanévben már két fordulós lenne a verseny, melynek az első alkalmával magyar nyelven dolgoznának a tanulók, így bevonhatók azok is, akik még nem tudnak idegen nyelven fogalmazni.

October

2-4 Spindel Conference 1997

23-26 American Maritain Association

5-9 Joint Meeting of Society for Health and Human Values,

4-6 Conference for Philosophers & Mental Health Professionals Dallas

Asotiation (with APA)

27-30 Society for the Study of Women (with APA)

January

5-7 Third International Research Conference in Asian and Comperative Philosophy

5-7 Society for the Advancement of American Philosophy

25-28 Society for Contemporary Assessment of Platonism (with APA)

2-4 Nineteenth-Century Studies Association

6-9 American Philosophical Association – Central Division (APA)

6-9 Society for the Philosophic Study of Genocide & the Holocaust (with APA)

1-2 Canadian Jacques Maritain Association, Ottawa

20-24 25th Hume Society Conference

6-10 International Association of Women Philosophers, 8th Symposium

A válogatás az alábbi folyóiratok alapján készült:
AETAS, ALFÖLD, ÁTVÁLTOZÁSOK, BÁR, BESZÉLŐ, BUKSZ, CAFÉ BÁBEL, CONFESSIO, ESZMÉLET, EURÓPAI SZEMLE, EURÓPAI UTAS, EX SYMPOSION, EZREDVÉG, ÉLETÜNK, FORRÁS, FŐISKOLAI FIGYELŐ, HELIKON, HITEL, HOLMI, IRODALOMTÖRTÉNET, JELENKOR, KALLIGRAM, KELLÉK, 2000, KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TUDOMÁNYOS SZEMLE, KORUNK, KORTÁRS, KRITIKA, LIGET, LITERATURA, MAGYAR FILOZÓFIAI SZEMLE, MAGYAR LETTRE INTER-NATIONALE, MAGYAR MŰHELY, MFT Hl REK, MAGYAR SZEMLE, MAGYAR TUDOMÁNY, MAGYAR NAPLÓ, MOZGÓ VILÁG, MŰHELY, NAGYVILÁG, NAPPALI HÁZ, ORPHEUS, PANNONHALMI SZEMLE, POLITIKATUDOMÁNYI SZEMLE, POMPEJI, PROTESTÁNS SZEMLE, REPLIKA, RUBIKON, SYMPOSION, SZÁZADOK, SZÁZADVÉG, SZOCIOLÓGIAI SZEMLE, TÁRSADALMI SZEMLE, TÁRSADALOM-KUTATÁS, TEKINTET, TEOLÓGIA, THALASSA, THEOLÓGIAI SZEMLE, TISZATÁJ, TÖRÖKFÜRDŐ, VALÓSÁG, VIGILIA, VILÁGOSSÁG

BAADER, Franz von: Előadások Jacob Böhme teologumenáiról és filozofémáiról (ford. Bí ró Gábor) Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemle (1996) 24.sz. (Lehetséges barokk c. különszám) 47-66.

BACSÓ Béla: "Mert nem mi tudunk..." A nyelv problémája Heinrich von Kleist művészetében Gond (1996) 12.sz. 106-112.

BALOGH Brigitta: Hallhatatlanság - változa-tok a játékra Kellék (1996) 6.sz. 91-112.

BÁNFALVI Attila: A filozófus és az őrült Gond (1996) 12.sz. 125-138.

BARTHA Ágnes: Dosztojevszkij filozófiája Kellék (1996) 6.sz. 79-90.

BELL Daniel: A bűn  által a megváltáshoz. Lukács György: a magyar tanácsköztársaság népbiztosa, a terror hirdetője, a nagy filozófus és tanító. A század kommunista intellektueljeinek sorsát példázza életének grandiózus és tragikus története (ford. Bangha Katalin) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 558-573.

BENSELER, Frank: Világkonstitúció, mint a művészet révén megvalósuló történelem [Lukács György] (ford. Gromon András) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 385-394.

BÉNYEI Tamás: A posztkoloniális irodalom Helikon 42. 1996. 4. 520-527.

BERTÓK Rózsa - ÖFFENBERGER, Niels: Megjegyzések az ún. praktikus szillogizmus-ról Existentia 5. 1995. 1-4. 161-163.

BHABHA, Homi K.: A posztkoloniális és a posztmodern. A társadalmi hatóerő kérdése (ford. Harmati Enikő) Helikon 42. 1996. 4. 484-509.

Bl RÓNÉ KASZÁS Éva: A kommunita-rizmus Világosság 37. 1996. 12. 26-36.

Bl RÓNÉ KASZÁS Éva: Más véget ölt a történet... Alasdair MacIntyre Az erény kora után műve kapcsán Gond (1996)12.sz 29-49.

BOHÁR András: Adalékok a történelem és kultúra társadalomfilozófiájához. Barokk és rokokó Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemle (1996) 24.sz. (Lehetséges barokk c. különszám) 25-29.

BOHÁR András: Szabadság, természeté művészet. Interpretációtöredékek a romantika művészetfilozófi jától napjainkig Ex Symposion (1996) 15-16.sz. 66-68.

BÓKAY Antal: Kolonialitás és pszicho-analízis Helikon 42. 1996. 4. 528-534.

BOROS Gábor: Mennyire völkisch a "nép"? Vizsgálódás Dilthey generációfogalmának heideggeri alkalmazásáról Világosság 38. 1997. 1. 13-21.

BUDAVÁRI Gábor: Pósaházi János legjelentősebb filozófusunk a XVII. században Protestáns Szemle 5. 1996. 2. 91-106.

CODOBAN, Aurel: Lét és szakralitás (ford. Horváth Andor) Korunk 1996. 12. 18-23.

DANNEMANN, Rüdiger: Lukács György "társadalmi ész"-kritikája. A marxizmus válsága és a marxista ontológia (ford. Gromon András) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 423-436.

DELEUZE, Gilles - GUATTARI, Félix: Rizóma (ford. Gyimesi Tímea) Ex Symposion (1996) 15-16.sz. 1-17.

DELEUZE, Gilles: Mi a barokk? (ford. Simon Vanda, jegyz. Farkas Zsolt) Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemle (1996) 24.sz. (Lehetséges barokk c. különszám) 7-17.

DÉVÉNY István: Szolovjov és a világvége Holmi 9. 1997. 2. 204-214.

ECKHART mester: Ezt mondja Dániel próféta... (ford. Surányi László) Műhely 19. 1996. 6. 19-21.

ECKHART mester: Mondhatatlan dolgokról (ford. Mándy Stefánia) Műhely 19. 1996. 6. 18-19.

EGYED Péter: A kolozsvári iskola Protestáns Szemle 5. 1996. 4. 271-278.

EGYED Péter: A teremtés biztonsága Korunk 1996. 12. 5-17.

FARKAS Katalin: Feminista ismeretelmélet - lehetséges-e egyáltalán? Világosság 38. 1997. 1. 74-79.

FAZEKAS Attila: Szintaxis - szigorú felépítés? Gond (1996) 12.sz. 197-203.

FISCHER Antal: Öt párbeszéd az erkölcstanról [1944/45] Existentia 5. 1995. 1-4. 127-151.

FLUSSERé Vilém: A könyv (ford. Jósvai Lídia) Átváltozások (1996) 8.sz. 79-82.

FLUSSER, Vilém: Az emberiség története mint TV-dráma (ford. Kurucz Andrea) Átváltozások (1996) 8.sz. 74-78.

FÖLDÉNYI F. László: A kettéhasadt természet. A romantikus természetszemlélet csapdája Liget 9. 1996. 12. 3-12.

FÖLDÉNYI F. László: Dosztojevszkij Szibériában Hegelt olvas és sírva fakad 2000 9. 1997. 1. 51-60.

FORRAI Gábor: Lakatos Imre tudományfilozófiája Replika (1996) 23-24.sz. 7-17.

GAUSZ András: Száz év ráhagyatkozás, avagy J.V. és R.R. esete a "Gelassenheit"-tel Existentia 5. 1995. 1-4. 217-222.

HAJÓS József: Századelőnk magyar filozófiai irodalmából Világosság 38. 1997. 2. 40-44.

HEIDEGGER, Martin: "Visszagondolás" (ford. Szabó Csaba) Gond (1996) 12.sz. 269-326.

HELLER Ágnes: A nem dialektikus dialektika. A felvilágosodás állásáról (ford. Glavina Zsuzsa) Világosság 37. 1996. 12. 3-15.

HELLER Ágnes: A tragédia mint a mezítelen exisztencia létform ja. Lukács György "A tragédia metafizikája című esszéjén gondolkodva Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 325-337.

HELLER Ágnes: Önreprezentáció és mások reprezentációja (ford. Stébel Éva) Kritika 35. 1996. 12. 4-8.

HEMSTERHUIS, Frans: Levél a vágyakról (ford. Fogarassy Miklós) Átváltozások (1996) 6.sz. 21-28.

HÉVIZI Ottó: A daimonion (apologetikus esszé) Gond (1996) 12.sz. 50-98.

HIMMER Péter: A késői Lukács szemléletének kialakulásához Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 339-360.

IWAND, Hans-Joachim: Levél Lukács Györgyhöz és Karl Barth-hoz [1955, 1959] (ford. Gromon András) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 538-543.

JOAS, Hans: Az amerikai pragmatizmus és a német gondolkodás. Egy félreértés története (ford. Weiss János) Világosság 38. 1997. 1. 55-73.

JOÓ Mária: Heidegger és egy analitikus Platón barlangjában. Hermeneutikai eset-tanulmány Gond (1996) 12.sz. 231-254.

JUNG, Werner: Hétköznap, esztétika, ontológia. Megjegyzések a késői Lukácshoz. (ford. Gromon András) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 373-383.

KŐSZEGI Lajos: Alloglosszón. Böhme, Descartes, Leibniz - avagy vissza, és vissza a jelenhez Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemle (1996) 24.sz. (Lehetséges barokk c. különszám) 69-96.

KAPOSI Márton: Lukács György és Fülep Lajos Dante-értelmezései Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 303-322.

KIBÉDI VARGA Áron: A realizmus csapdája Literatura 23. 1996. 4. 468-474.

KISS Olga: Lakatos Imre matematikai filozófiája Replika (1996) 23-24.sz. 25-38.

KÖHLER, Joachim: Freud utóvédharca (ford. Romhányi Török Gábor) 2000 9. 1997. 2. 47-52.

KOLAKOWSKI, Leszek: A hatalomról (ford. Éles Márta) 2000 9. 1997. 1. 62-63.

KOVÁCS Gábor: "Meg akartunk szabadulni a pártoktól, marad egy: a legrosszabb". Oswald Spengler demokráciakritikája Világosság 38. 1997. 1. 22-39.

LACZKÓ Sándor: Böhm Károly és a Magyar Philosophiai Szemle Korunk 1996. 12. 61-66.

LÁNCZI András: Politika és nevelés Világosság 38. 1997. 1. 5-12.

LEPENIES, Wolf: Önkritikus modernség. —Új eszményképek a kultúrák kapcsolatában Régió 7. 1996. 4. 3-17.

LIICEANU, Gabriel: Elmélkedés a szemétről (ford. Demény Péter) Holmi 9. 1997. 1. 95-99.

LÖWY, Michael: Utópia - vagy megbékélés a valósággal? Lukács 1922-23-as irodalmi írásai Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 583-589.

LUCKHMANN, Thomas: A láthatatlan vallás. A vallás fenomenológiája (ford. Karádi Éva) Magyar Lettre Internationale (1996) 23.sz. 4-7.

LUDASSY Mária: Nemzeti nevelés versus közoktatás. Egy kétszáz éves vita margójára Magyar Tudomány 42. 1997. 2. 193-202.

LUKÁCS György: Hvosztizmus és dialektika (ford., bev., jegyz. Illés László) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 459-537.

MACINTYRE, Alasdair: Az erényeké az emberi élet egysége és a hagyomány fogalma (ford. Bíróné Kaszás Éva) Gond (1996) 12.sz. 5-28.

MADARÁSZNÉ ZSIGMOND Anna: A társalgás és dialógus logikája Gond (1996) 12.sz. 204-230.

MARGITAY Tihamér: Racionalitás és objektivitás Replika (1996) 23-24.sz. 19-24.

MARISKA Zoltán: Böhm és Bartók Korunk 1996. 12. 67-70.

MESTER Béla: Lehetséges-e "magyar filozófia"? Korunk 1996. 12. 71-80.

MESTERHÁZY Miklós: Az égi komputerről. Utazás Banáliában BÁR 1. 1996. 1-2.sz. 21-44.

MÉSZÁROS András: Böhm Károly axiológiájának előzményei a magyarországi kantiánusok műveiben Korunk 1996. 12.

48-53.

MÉSZÁROS István: Lukács tragédi ja és az alternatívák keresése (ford. Keresztes György) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 610-640.

MEZEI Balázs: Posztmodern, modern, premodern avagy megjegyzések a filozófiai posztmodernről BÁR 1. 1996. 1-2.sz. 5-20.

MIKLÓS Tamás: Európa mint pótfogalom Gond (1996) 12.sz. 99-105.

MONTAIGNE, Michel de: A kegyetlenségről (ford. Antal László) Műhely 19. 1996. 5. 4-10.

NAESS, Arne: Önmegvalósítás, avagy a világban-való-lét ökológiai megközelítése (ford. Puszta Dóra) Liget 9. 1996. 12. 76-88.

O'CONNOR, James: A kapitalizmus második ellentmondása: okok és következmények Eszmélet (1996) 31.sz. 17-28.

PALCSÓ Mária: Lukács György etika-tervei Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 395-404.

PALLÓ Gábor: Párhuzamok és metszéspontok: Lakatos Imre és Polányi Mihály Replika (1996) 23-24.sz. 39-50.

PARMENIDES: Töredékek. Görögül és magyarul (ford. Szabó Árpád, szerk. Ferge Gábor) Existentia 5. 1995. 1-4. 203-215.

PATOCKA, Jan: Ideológia és élet az ideában (ford., bev. Kiss Szemán Róbert) Magyar Napló 9. 1997. 2. 30-33.

PERECZ László: A szellemtörténet korszakában. Athenaeum, 1920-1944 Gond (1996) 12.sz. 162-196.

PERECZ László: Böhm Károly nyelve Világosság 38. 1997. 2. 52-58.; Korunk 1996. 12. 54-60.

PERECZ László: Magyar filozófia Világosság 37. 1996. 12. 62-69.

PÖGGELER, Otto: Heidegger és Bultmann: filozófia és teológia I-II. (ford. Gáspár Csaba László) Vigilia 61. 1996. 12. 920-927.; 62. 1997. 1. 29-34.

POPPER, Karl R.: A racionalizmus védelme (ford. Báthori Csaba) Műhely 19. 1996. 6. 5-10.

POPPER, Karl R.: A tudás révén történő önfelszabadítás (ford. Mátrai Márta) Világosság 37. 1996. 12. 16-25.

POSZLER György: A Harmadik "Olvasat" ("marxista önéletrajz" három tételben) Korunk 1996. 12. 24-30.

RÖD, Wolfgang: Heidegger Kant értelmezése - félreértelmezés? (ford. Nyizsnyánszki Ferenc) Gond (1996) 12.sz. 255-268.

RÓZSA Erzsébet: A mindennapi élet értelmezése Lukácsnál és Hellernél Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 439-457.

SÖLLNER, Alfons: "Az ész trónfosztása" és a magyar emigráció politikai elméletei (ford. Gromon András) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 363-371.

SPIVAK, Gayatri Chakrovorty: Szóra bírható-e az alárendelt? (ford. Mánfai Alice, Tarnay László) Helikon 42. 1996. 4. 450-483.

STEIGAN, Pal: Az ökológia politikai gazdaságtanához (ford. Matheika Zoltán) Eszmélet (1996) 31.sz. 8-16.

STEINDLER, Larry: Böhm Károly metafizikája Korunk 1996. 12. 45-47.

STERN, Laurent: Lukács György - szellemi portré (ford. Keresztes György) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 545-557.

STUMMER Andrea: Robert Musil a modern világ emberének bölcsességéről Gond (1996) 12.sz. 113-124.

SZAMOSI Gertrúd: A manicheus/

posztkoloniális esztétika Helikon 42. 1996. 4. 511-519.

SZAMOSI Gertrúd: A posztkolonialitás Helikon 42. 1996. 4. 415-429.

SZÉCSI Gábor: Ontológiaé realizmus, instrumentalizmus. Megjegyzések Lukács neopozitivizmus-kritikájához Magyar Filo-zófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 407-421.

SZÉNÁSI Éva: Nacionalizmus és tradicionalizmus Maurice Barrés munkásságában Világosság 38. 1997. 1. 40-54.

SZILÁGYI Mihály: Karl Popper historicizmus-kritikája Korunk 1996. 12. 111-115.

SZOMBATH Attila: Az igazság metafizikai fogalmának alapjairól Gond (1996) 12.sz. 139-161.

SZUMMER Csaba: A karteziánus én Freud díványán. A pszichoanalízis mint a modernitás tervezetének egyik fordulópontja Valóság 39. 1996. 12. 1-7.

TALLÁR Ferenc: A bűn és a szabadság mítoszáról Protestáns Szemle 5. 1996. 3. 169-189.

TARR, Zoltan: Jegyzet Weberről és Lukácsról ford. Keresztes György) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 574-582.

TERTULLIAN, Nicolae: A kései Lukács gondolatvilága (ford. Villó Ildikó) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 641-658.

TIETZ, Udo: "Megélt gondolkodás" az affirm ció és a kritika között. Lukács György és a sztalinizmus (ford. Gromon András) Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 590-609.

TILLMANN J. A.: Merőleges műveletek. Metszetek a perform rövid történetéből és hosszú hagyományaiból Kellék (1996) 6.sz. 19-31.

UNGVÁRI-ZRl NYI Imre: Morális stratégiaváltás. Az erkölcsiség tendenciái a kortárs világban Korunk 1996. 12. 31-40.

VAJDA Mihály: Canetti antropológiája Kellék (1996) 6. sz. 7-18.

VERES Ildikó: Tavaszy Sándor. Egy magyar értelmiségi mentalitás lehetőségei a huszadik század első felének Erdélyében Existentia 5. 1995. 1-4. 165-202.

VERESS Károly: A filozófia és a tudomány viszonya Böhm Károly felfogásában Világosság 38. 1997. 2. 45-51.

WILLIAMS Bernard: Az egyenlőség eszméje (ford. Berényi Gábor) Világosság 38. 1997. 2. 24-39.

RECENZIÓ, VITA, TÁJÉKOZÓDÁS

A magyar nyelvű filozófiai irodalom számító-gépes adatbázisa MFT Hírek 1996. 3. 25-27.

A Magyarországi Frankofon Filozófiai Társaság megalakulásáról MFT Hírek 1996. 3. 15-16.

A politikai kalandorság természete. Bibó István Ferrero-rekonstrukciói (közreadja és bev. Dénes Iván Zoltán) Beszélő 1. 1996. 9.sz. 50-68.

ÁGOTA László: Lukács György és az évszázad csapdái - Poszler György: Az évszázad csapdái. Tanulmányok Luk cs Györgyről Magvető K., 1986. 183 p. Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 671-673.

ALMÁSI Miklós: Amikor beszélni kezdenek róla... - A szuverenitás káprázata. Tanulmánykötet (l rta: Gombár Csaba et al.) Korridor K., 1996. 262 p. Mozgó Világ 23. 1997. 2. 125-127.

ALMÁSI Miklós: Az "euro" - ami mindenkit idegesít... Kritika 35. 1997. 2. 15-16.

ALMÁSI Miklós: Hírműsorok: tényleg olyan fontosak? Kritika 35. 1996. 12. 22-23.

ALMÁSI Miklós: Hova lesz az a temérdek pénz? - Antonio Nicaso - Lee Lamothe: A maffia. Saxum K., 1996. Mozgó Világ 22. 1996. 12. 123-125.

ARNOLD Iván László: Az emberi lényegé a mesterséges utódnemzés és a jog Társadalmi Szemle 51. 1996. 12. 44-52.

BABARCZY Eszter: John Gray balladája Beszélő 1. 1996. 9.sz. 36-39.

BABIC, Sava: Aki felfedezte az emberiség szétszakadt szálait - Hamvas Béla: Patmosz I-III. (ford. Radics Viktória) Magyar Szemle 5. 1996. 11. 1112-1124.

BACSÓ Béla: - Angyalosi Gergely: Roland Barthes, a semleges próféta. Gond-Osiris K., 1996. Jelenkor 39. 1996. 12. 1134-1136.

BALLÓ István: Egy hányatott sorsú könyv - Táncsics Mihály: Józanész II. (Vallás) Táncsics Mihály Gimn. Ezredvég 7. 1997. 1. 52-57.

BALOGH Tibor: - Álló Géza: Halálon innen. Gondolat K. 1995. 263 p. Magyar Tudomány 42. 1997. 2. 250-251.

BÁRÁNY László: Korkép és transz-endencia. Kosztolányi és Camus mono-dialógusa Irodalomtörténet 28. 1997. 1-2. 181-217.

BENCE György szakvéleménye a Miskolci Egyetem "Társadalom- és erkölcsfilozófia" című PhD-pályázatáról MFT Hírek 1996. 3. 1-4.

BODA László: Költő-e Heidegger? - Martin Heidegger: Költemények. A gondolkodás tapasztalatából (németül és magyarul) Societas Philosophia Classicaé 1995. 244+209 p. Existentia 5. 1995. 1-4. 239-244.

BODOR Péter - SZECSKŐ Tünde: A szóbeliség visszavétele Világosság 38. 1997. 2. 59-67.

BOLONYAI Gábor: - Il meraviglioso e il verosimile tra antichit  e medioevo. A cura di Diego Lanza e Oddone Longo. Firenzeé Leo S. Olschki Ed. 1989. 360 p. Helikon 42. 1996. 4. 567-568.

BOLONYAI Gábor: - M. T. Cicero: Hortensiusé Lucullusé Academici libri. Hrsg. šberzetzt und kommentiert von L. Straume-Zimmermann - F. Broemser - O. Gigon. München - Zürich, Artemis Verlagé 1990. 498 p. Helikon 42. 1996. 4. 572-573.

BRÓDY Mihály: Van-e tűz Varsóban. Megjegyzések egy recenzióhoz BUKSZ 8. 1996. 4. 379-381.

BRÓDY Mihály: Viszontválasz [Kálmán László válaszára] BUKSZ 8. 1996. 3. 382-383.

CZIRJÁK József: A XXI. nemzetközi Hegel Konferencia. San Sebastian 1996. okt. 1-4. "Hegel und die Geschichte der Philosophie" MFT Hírek 1996. 3. 17-20.

DÉKÁNY András: A kartezianizmus négyszáz éve. Nemzetközi filozófiai konferencia Szegeden, 1996. szeptember 25-28. MFT Hírek 1996. 3. 12-14.

DÉKÁNY András: Frankofon filozófiai kongresszus a Sorbonne-on a kartezianizmus jegyében MFT Hírek 1996. 3. 6-11.

DEMETER Tamás: Balogh József és a filozófiatörténet Irodalomtörténet 28. 1997. 1-2. 248-256.

DEMETER Tamás: Lukács György és az emigráns magyar filozófia - Lee Congdon: Exile and Social Thought. Hungarian Intellectuals in Germany and Aistriaé 1919-1933. Princeton UP, Princetoné 1991. XVI+376 p. - Arpad Kadarkay: Georg Lukács: Lifeé Thought and Politics. Basil Blackwellé Oxford 1991. XV+538 p. Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 659-666.

DESSEWFFY Tibor: A kedélyes labirintus. Multikulturalizmus és posztkommunizmus Kritika 35. 1996. 12. 8-13.

ERDÉLYI Ágnes: A magyar Kant - Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája (ford. Kis János) Ictus K. Holmi 8. 1996. 12. 1803-1809.

FEHÉR Márta: Thomas S. Kuhn Magyar Tudomány 41. 1996. 12. 1465-1468.

FÖLDI András: Cicero De re publica-ja magyarul - Cicero: Az állam. Akadémiai K. 1995. 228 p. Magyar Tudomány 42. 1997. 2. 245-248.

Folyóiratszemle 1996. szeptember - november (Összeáll.: Gulkai Márta) MFT Hírek 1996. 3. 28-40.

FRIED István: - Peter V. Zima: Die Dekonstruktion. Einführung und Kritik. Tübingen und Basel Fancke Verlag 1994. 252 p. Helikon 42. 1996. 4. 563-564.

GÁNGÓ Gábor: - Politikai filozófiák enciklopédiája (szerk. Hitseker Mária) Kossuth K., 1995. Magyar Tudomány 42. 1997. 2. 243-245.

HAUG, Frigga: Marxizmus és feminizmus. Egy kapcsolat viharos története (ford. Glavina Zsuzsa) Eszmélet (1996) 32.sz. 27-44.

HELLER Ágnes: A pókháló és a lepkeháló I. Vajda Mihály: Nem az örökkévalóságnak II. Angyalosi Gergely: Roland Barthes, a semleges próféta Kritika 35. 1997. 1. 8-13.; 2. 30-33.

HIDVÉGI Máté: Könyvekből betűk - betűből szám. Kabbalisztikus könyvek szemléje Magyar Szemle 5. 1996. 11. 1126-1130.

Hírek Kolozsvárról MFT Hírek 1996. 3. 23-24.

HORVÁTH Gizella: Egy eljövendő Nietzsche-fordítás előjátéka - amelyben elmesélem, hogyan járt egy gyanútlan Nietzsche-olvasó, aki nem tud németül Kellék (1996) 6.sz. 113-118.

HORVÁTH Pál: Mit ér a metafizika, ha magyar - Turai Kamil: Magyar Metafizika. Antológia K. 1996. Forrás 29. 1997. 1. 94-96.

HUORANSZKI Ferenc: A filozófián innen, a liberalizmuson túl [John Gray: A liberalizmus c. könyve kapcsán] Beszélő 1. 1996. 9.sz. 40-45.

ILLÉS László: Lukács és a modernitás. Lukács György az európai gondolkodás történetében (szerk. Szabó Tibor) Szeged, Szegedi Lukács Kör 1996. 206 p. Helikon 42. 1996. 4. 578-579.

KÁLMÁN László: Válasz [Bródy Mihály megjegyzéseire] BUKSZ 8. 1996. 4. 381-382.

KARDOS András: - Heller Ágnes: Morálfilozófia. Cserépfalvi K. Kritika 35. 1997. 2. 43-44.

KECSKÉS András: Gondolkodó költő "az elrejtetlenség tisztásán" - Martin Heidegger: Költemények. A gondolkodás tapasztalatából (németül és magyarul) Societas Philosophia Classicaé 1995. 244+209 p. Existentia 5. 1995. 1-4. 229-237.

KELEMEN János: "Korlátozni" és "merni a tudást" - Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája (ford. Kis János) Ictus K., 1996. BUKSZ 8. 1996. 4. 391-407.

KELEMEN Zoltán: Prospero protestál - Határ Győző: Álomjáró emberiség. (Auróra-ezotériák 10.) Londoné 1996. 306 p. Tiszatáj 51. 1997. 2. 87-90.

KÉRI Elemér: A posztmodernről Ezredvég 7. 1997. 2. 51-54.

KISS Kinga: Egy filozófiai kirakatpör - Der Prozess gegen Walter Janka und andere. Eine Dokumentation. Rowohlté 176 p. Magyar Filozófiai Szemle 40. 1996. 4-6. 667-670.

KUNSZT György: Deleuze barokk redőzés-koncepciója az építészetben Komárom-Esztergom megyei Tudományos Szemle (1996) 24.sz. (Lehetséges barokk c. különszám) 129-134.

LAKATOS Imre: Toulmin megértése - Stephen Toulmin: Human Understanding. Oxford, Clarendon Press 1972. (ford. Forrai Gábor) Replika (1996) 23-24.sz. 51-67.

LENDVAI L. Ferenc: Megjegyzések Bence György professzor bírálatához MFT Hírek 1996. 3. 5.

MAGYARICS Tamás: Klió és/vagy Kalliopé? A posztmodern amerikai történetírás néhány kérdése AETAS 1996. 1. 87-97.

MÁRTONFFY Marcell: Megértésküszöb. A párbeszéd aszimmetri ja: Lk. 15. 21-22. Protestáns Szemle 5. 1996. 3. 190-206.

MÉSZÁROS István: Filozófia és politika - történelmi távlatban (Székfoglaló beszéd) Magyar Tudomány 42. 1997. 1. 56-71.

MIKOLA Gyöngyi: Az esszé mint tudás Jelenkor 40. 1997. 2. 182-188.

MIKOLA Gyöngyi: Elmélet és kritika - Babarczy Eszter: A házé a kerté az utca Jelenkor 40. 1997. 1. 91-96.

MILTÉNYI Tibor: - R. Wittkower - M. Wittkower: A Szaturnusz jegyében. Osiris K. 1996. Kritika 35. 1996. 12. 45.

MÓROCZ Zsolt: Hagyomány és szakralitás - Hamvas Béla: Scientia Sacra II. A kereszténység. Médio K. 1996. Hitel 10. 1997. 1. 103-107.

NÉMETH Marcell: Biblia és irodalmiság - Hermeneutikai Füzetek (szerk. Fabiny Tibor) Pannonhalmi Szemle 4. 1996. 4. 123-132.

POPPER, Karl Raimund: Könyvek és gondolatok: Európa első könyve (ford. Báthori Csaba) Tekintet 10. 1997. 1. 109-118.

Posztkoloniális bibliográfia (összeáll. Szamosi Gertrúd) Helikon 42. 1996. 4. 535-553.

RAHNER, Hugo: A játszó ember (ford. Harmatné Szilágyi Anna) Vigilia 61. 1996. 12. 910-915.

RATHMANN János: - Oswald Spengler: A Nyugat alkonya. Európa K. 1995. Magyar Tudomány 41. 1996. 12. 1536-1538.

RÉVÚTI Károly: - Kedves Rahner atya! Fiatalok levelire válaszol Karl Rahner. Új Ember K., 1996. Vigilia 61. 1996. 12. 952.

RÉVÚTI Károly: - Nyíri Tamás: A keresztény ember küldetése a világban. Akadémiai K., 1996. Vigilia 61. 1996. 12. 953.

ROHONYI Zoltán: A posztkantiánus tapasztalati helyzet és a költői beszédnemek. A magyar nyelvújítás kora megközelítésének metatörténeti kereteihez Literatura 23. 1996. 4. 457-467.

RUGÁSI Gyula: "Az Úr mondta, hogy homályban kíván lakni..." A Biblia és a történeti szkepszis BUKSZ 8. 1996. 4. 446-453.

RUGÁSI Gyula: Az egyház helyreállít sa Világosság 37. 1996. 12. 50-59.

SALY Noémi: A magyar vonatkozású Sartre-irodalom bibliográfiája (1939-1996) Existentia 5. 1995. 1-4. 245-266.

SOMOS Róbert: Az Osztrák Filozófiai Társaság negyedik kongresszusáról MFT Hírek 1996. 3. 21-22.

SZEGEDI Péter: Perlekedő tudáselméletek BUKSZ 8. 1996. 4. 454-460.

SZIGETI Péter: Roscoe Pound pragmatista jogszociológiája: a társadalmi mérnö-kösködés eszméje a korhoz kötötté relatív természetjogban Főiskolai Figyelő 7. 1996. 4. 50-54.

SZKÁROSI Endre: Hermetika, mágia. Az emberi tudás formáinak egysége - Hermetika, mágia - ezoterikus látásmód és művészi megismerés (szerk. Pál József) JATE. Ikonológia és műértelmezés Nagyvilág 42. 1997. 1-2. 142-146.

TAGÁNYI Zoltán: Egy letűnt világ nyomában? Avagy Leszek Kolakowski: Glóvne nusty marksizmu. Powstanie - rozwój - rozklad [A marxizmus fő irányvonalai. Genezis - fejlődés és aláhanyatlás] Aneks. London. 1988. 1212 p. Társadalomkutatás 1996. 1-2. 127-129.

TAKÁCS Péter: A személyes és a rendbe öntött igazságosság - Helmut Coing: A jogfilozófia alapjai. Osiris K., 1996. 294 p. BUKSZ 8. 1996. 4. 420-453.

TARNAY László: - Homi Bhabha: Location of culture. London-NY, Routledge 1994. 284 p. Helikon 42. 1996. 4. 555-557.

TATÁR György: A kísértés helye Világosság 37. 1996. 12. 60-61.

TENGELYI László: Othello titka - Kállay Géza: Nem puszta szó (Liget könyvek) Liget 10. 1997. 1. 89-92.

TÜSKÉS Tibor: Magyar filozófia - Szabó Árpád: Magyarság, irodalom és filozófia. Societas Philosophia Classicaé 1994. 296 p. Existentia 5. 1995. 1-4. 223-224.

VAJDA Mihály: A diadalmas kudarc apoteózisa - Hévizi Ottó: Alaptalanul. Gondolatformák a századfordulón. T-Twins K. - Lukács Archivum Alföld 47. 1996. 12. 81-89.

VAJDA Mihály: Ausztria a Német Birodalom és a Habsburg Monarchia között Európai Szemle 7. 1996. 4. 49-59.

VAJDA Mihály: Szükség van-e rendőrségi etikai kódexre? Főiskolai Figyelő 7. 1996. 4. 68-70.

VAJDA Mihály: Vagy pária, vagy parvenü. Hannah Arendt a zsidók asszimilációjáról Kritika 35. 1997. 1. 14-18.

VANYÓ László: Szent Ágoston krisztológiájának lehetséges forrásai II. Teológia 30. 1996. 3-4.sz. 37-59.

VARGA Csaba: Mannheim és a konzervativizmus újrateremtése - Mannheim Károly: A konzervativizmus. Cserépfalvi K. Kritika 35. 1997. 1. 36-38.

VEKERDI László: Szabó Árpád, magyarság - Szabó Árpád: Magyarság, irodalom és filozófia. Societas Philosophia Classicaé 1994. 296 p. Existentia 5. 1995. 1-4. 225-228.

WHITE, Hayden: A narrativitás szerepe a valóság reprezentációjában (ford. Deák Ágnes) AETAS 1996. 1. 98-118.
 

A Magyar Filozófiai Társaság soron következő, 1998. tavaszán esedékes közgyűlésével egybekötve tudományos ülésszakot szervez. Az ülésszak elsődleges célja az, hogy filozófus kollégáink beszámolhassanak folyó kutatásaik irányáról és legfontosabb eredményeikről. Az ülésszakon mód lesz rövidebb, kb. 20 perces referátum és hosszabb kb. 35 perces előadás tartására. Mivel ez az alkalom a magyar filozófiai szakma egészének bemutatkozását szolgálja, így az ülésszak tematikája nem kötött.

Kérjük tagtársainkat, hogy amennyiben előadással ill. referátummal részt kívánnak venni az ülésszakon, nevükét, címüket, előadásuk címét és rövid, egy-két oldalas kivonatát 1998. január közepéig juttassák el az ülésszak programbizottságához.

A programbizottság tagjai: Lendvai L. Ferenc (e-levélcím: BolLeLFe@gold.uni-miskolc.hun, levélcím: Magyar Filozófiai Szemle, 1398 Budapest 62, Pf 594) Prőhle Károly (levélcím: 1113 Budapest XI., Villányi út 38) és Szegedi Péter (e-levélcím: PSzegedi@caesar.elte.huń, levélcím: ELTE TTK Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tsz., 1088 Budapest VIII. Rákóczi út 5).
 
 

Four grants of $ 1250 each will be awarded for papers on (North) American philosophy judged to be outstanding by an APA panel of experts. Two awards will be given in each of the following categories: "Perspectives on the History of American Philospohy" and "Perspectives on Contemporary American Philosophy." Entrants in the competition may choose to focus on individual figures, several figures, or larger movements, and are welcome to do so in area of philosophy, such as metaphysics, ethics, social and political philosophy, and so on. Perspectives of an international or global sort are particularly welcome.

Eligibility is limited to philosophers who will be no older than 35 years of age at the time of the World Congress. Citizens or residents of the United States and Canada will not be eligible, and strong preference will be given to entrants who live in "soft currency" couuntries or who can demonstrate other especially severe difficulty in attending the Congress without such financial assistance. Such consideration should be articulated in a cover letter with the submitted paper. No more than one grant will be awarded to philosophers from any single country. The papers will be presented at two World Congress roundtable sessions, with comments by distinguished American Philosophers.

Papers submitted for the APA competition should be prepared for blind review, that is, the author's name should appear on the cover page but NOT in the body of the text itself. Papers must be postmarked by October 15, 1997 or sent by legible FAX before November 1, 1997. Award winners and others will be contacted in early 1998. Entries should be sent by mail or by FAX to:

Our hope is to encourage interested philosphers from abroad to consider attending those World Congress, the first to be held in the United States since 1926, and, in doing so, to reflect seriously on the contributions (and perhaps also on the failings), past and present, of American philosophy and philosophers to global philosophical life.

THIS COMPETITION IS BEING CONDUCTED BY THE AMERICAN PHILOSOPHICAL ASSOCIATION – NOT FISP OR THE WORLD CONGRESS. THOSE WHO WANT TO SUBMIT A PAPER TO THE CONGRESS SHOULD ALSO SEND DUPLICATES OR OTHER VERSIONS OF THEIR PAPERS, IN CONFORMITY WITH WORLD CONGRESS SPECIFICATIONS, TO THE WORLD CONGRESS PROGRAM COMITEE AS INDICATED IN ITS ANNOUNCEMENT.
 

A Európai Analitikus Filozófiai Társaság magyar tagozata alakuló gyűlését 1997. december 2-án, kedden, 18 órakor tartja az ELTE BTK Budapest V., Piarista köz 1 épületének félemelet 25-ös termében. Az alakuló gyűlésen minden csatlakozni szándékozót és érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.