SZL
Tudománytörténet
és Tudományfilozófia Tanszék
Eötvös
Loránd Tudományegyetem
|
Budapest,
Pázmány P. sétány 1/A |
|
Tudományfilozófia
Szeminárium
_____________________
2000, október
Október 2. |
16:00 |
6. em. 6.54 |
|
|
Matolcsi
Tamás
|
ELTE TTK Alkalmazott Analízis
Tanszék
|
|
Idõ?
Tér? Vanitatum vanitas*!
|
Az Einstein-féle és Lorentz-féle
nézet közötti újból és újból
fellángoló vita alapja az, hogy mindkét elmélet
szokásosan intuitív fogalmakkal operál, amelyeket
hallgatólagos megállapodással "természetes"
tulajdonságokkal ruháznak fel a nem-relativisztikus szemlélet
alapján. Ezek a hallgatólagos megállapodások
ellentmondásokat tartalmaznak (amikbõl paradoxonokat is gyártanak),
másrészt
áttekinthetetlenné teszik
a problémákat és tévútra vezetnek. Matematikai
modelleket ismertetek a téridõre amelyek kizárják
az intuitív fogalmakat és a hallgatólagos megállapodásokat,
és megpróbálom ilyen keretek között az összehasonlítást
az Einstein-fele és a Lorentz-féle elmélet között.
___________________________________
*hiúságok hiúsága, értsd: "Hiábavalóság,
csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor,
hiábavalóság, csupa hiábavalóság.
Minden hiábavalóság!", Préd. 1.2 [Sz. L.]
|
|
|
|
Október 9 |
16:00 |
6. em. 6.54 |
|
|
Kutrovátz
Gábor
|
ELTE
TTK Tudománytörténet és Tudományfilozófia
Tanszék
|
|
A Sokal-ügy
|
Miután Alan Sokal leközölte "A határok áttörése:
arccal a kvantumgravitáció transzformatív hermeneutikája
felé" címû írását a Social Text
nevû "posztmodern" folyóirat egyik 1996-os számában,
majd röviddel ezután megjelentette a leleplezést is
(hiszen a cikk egy tréfa volt, amelyben a posztmodern gondolkodók
"tudományos" stílusát próbálta kigúnyolni),
hatalmas vita bontakozott ki arról, hogy mit jelent, mirõl
is szól tulajdonképpen a Sokal-ügy, mik a motivációi
és mik a tanulságai. Sokan voltak, akik az esetet a "két
kultúra" (bölcsészet- és természettudományok)
közti háború egy hadmûveleteként értelmezték,
mások a francia értelmiség ellen intézett amerikai
támadásként, megint mások az amerikai tudományos
élet baloldali, illetve jobboldali képviselõinek összeütközéseként
- Sokal néha szerényen csak a racionalitás és
irracionalitás harcának esetét látja benne.
Hogy tisztázza magát a félreértések
alól, Sokal - Jean Bricmont-nal együtt - könyvet írt
"Intellektuális imposztorok" avagy "Divattá lett nonszensz"
címmel, melyben számtalan olyan, "posztmodern" gondolkodók
tollából származó szöveget elemez, ahol
a szerzõ a tudományos terminológiával durván
visszaél, és csak arra használja fel a matematika,
fizika és logika technikai fogalmait, hogy elkápráztassa
és megszédítse velük az ezeken a területeken
- a szerzõhõz hasonlóan - teljesen mûveletlen
olvasót. Sokal-ék emellett néhány kényesebb
probléma boncolgatásába is belefognak, pl. bizonyos
relativista tudományfilozófiai nézetek (Kuhn, Feyerabend,
Bloor, Latour) hibáinak kimutatásába, vagy a káoszelmélet
és a Gödel-tétel ismeretelméleti státuszának
vizsgálatába. Sõt annak ellenére, hogy hangsúlyozottan
kerülni szeretnék a szûk célkitûzésüket
meghaladó feladatokat, a könyvben külön fejezet szól
a posztmodernizmus általános kulturális értékeirõl
és politikai következményeirõl.
Bár a könyv által kiváltott terméketlen
viták mára már egy kissé lecsillapodtak, a
felvetett problémák nem találtak megoldásra,
annál is inkább, mert úgy tûnik, a valódi
problémákat a hatalmas erõfeszítések
ellenére sem sikerült azonosítani. Így a könyv
továbbra is aktuális, nálunk pedig külön
aktualitást kölcsönöz neki, hogy hamarosan a boltokban
lesz a magyar fordítás is. A szemináriumi elõadás
keretei között egy lehetõleg átfogó képet
szeretnék nyújtani a könyv monadivalójáról
és intellektuális pozíciójáról,
és ezáltal egy kellemes vitát szeretnék ébreszteni
a hallgatóságban - hiszen a felvetett kérdések
leginkább erre alkalmasak.
A HPS tanszék összeállított
egy kis csokrot a témához kapcsolódó irodalomból:
http://hps.elte.hu/~gk/Sokal/Sokal.html
|
|
|
|
Október 16. |
16:00 |
6. em. 6.54 |
|
|
Federico
Laudisa
|
History
and Philosophy of Science, Eötvös University, Budapest
(On leave from Dipartimento di Filosofia,
Universita' di Firenze)
|
|
The
EPR argument in a relational interpretation of quantum mechanics
|
The EPR incompleteness argument is analyzed
in the framework of a relational interpretation of quantum mechanics, in
which the notion of absolute or observer independent state is rejected.
It is argued that the conclusion of the ordinary EPR argument does not
follow, provided the conditions of the original argument are suitably adapted
to the new interpretation. The consequences of this result for the `peaceful
coexistence' of quantum mechanics and special relativity are briefly discussed.
Download:
Federico Laudisa, The EPR Argument in a Relational Interpretation
of Quantum Mechanics
PDF-file TeX-file
|
|
|
|
Október 30. |
16:00 |
6. em. 6.54 |
|
|
Albert
János
|
Országos Meteorológiai
Szolgálat
Rendszerfenntartási és Fejlesztési
Osztály
|
|
Az
Artificial Life lehetõségei az idegrendszer és az
intelligencia evolúciójának vizsgálatában
|
A biológia és a számítástechnika
szimbiózisának egyik újabb keletû eredménye
a "Mesterséges Élet" (Artificial Life, ALife) néven
ismertté vált irányzat, mely - felhasználva
a genetikus algoritmusok és a mesterséges neuronhálózatok
kutatása terén elért eredményeket - újabb
eszközt kínál a biológiai rendszerek és
folyamatok modellezéséhez. Ez utat nyithat a "szintetikus
biológia" kialakulása felé, mely az élo rendszereknek
eddig egyedül lehetséges analitikus megközelítését
termékeny módon egészítheti ki. Számos
egyéb alkalmazása mellett felhasználhatjuk az idegrendszer
mûködésének jobb megértéséhez
is.
Az intelligencia vizsgálata és
modellezése kapcsán elsõsorban az emberi intelligenciára
és az azzal kapcsolatos magasan fejlett kognitív képességek
tanulmányozására gondolunk. Sokkal kisebb figyelem
övezi az intelligencia kialakulásának, a biológiai
evolúció folyamán való megjelenésének
kérdését. Holott, ha valóban meg akarjuk érteni
az intelligencia természetét, akkor nem elég azt "felülnézetbõl"
vizsgálni, vagyis a létezõ legfejlettebb formáját
tanulmányozni. A másik oldalról - "alulnézetbõl"
- történõ megközelítés szintén
érdekes lehet, hiszen közelebb juthatunk a megértéshez
olyan fajok tanulmányozásával, melyek az emberénél
sokkal egyszerûbb idegrendszerrel rendelkeznek, így annak
felépítése és mûködése közötti
kapcsolatok jobban átláthatók, ezáltal könnyebben
is modellezhetok. Ha megismerjük azt az evolúciós utat,
amelyet a "Természetes Intelligencia" végigjárt, míg
eljutott annak magasan fejlett formájáig, akkor talán
könnyebben megérthetjük annak mibenlétét,
és ez hasznos lehet a Mesterséges Intelligencia kutatói
számára is.
Az intelligencia sokféleképpen
meghatározható, attól függõen, hogy éppen
melyik aspektusát vizsgáljuk. Az evolúciós
megközelítés szempontjából talán
legcélszerûbb, ha egy adott környezetben mutatott adaptív
viselkedéssel azonosítjuk. Ez a megközelítési
mód több szempontból is hasznos. Egyrészt jól
érzékelteti annak evolúciós értékét,
tehát a magasabb intelligenciához magasabb szelekciós
elõnyt rendel és primitív élõlények
esetében viszonylag könnyen értékelhetõvé
teszi a viselkedési megnyilvánulásokat. Másrészt
mivel a viselkedés létrehozása az idegrendszerhez
köthetõ, ezért az intelligenciát egy olyan szubsztrátumhoz
- az idegrendszerhez - kötjük, melynek mûködése
és evolúciója jól vizsgálható.
A viselkedés kialakítása az idegrendszerre vezethetõ
vissza, a kérdés tehát úgy fogalmazható
meg: hogyan kell az idegrendszernek szervezõdnie ahhoz, hogy a lehetõ
legjobban megfeleljen feladatának, vagyis az adott élõlény
számára az adott környezetben adaptív viselkedést
legyen képes biztosítani.
Különbséget kell tennünk
az adaptív viselkedés modellezésének két
fõ iránya között, melyek ugyanazokat az eszközöket
más módon használják. A biológiai motivációjú
modellek az állatok adaptív viselkedését szabályozó
idegi mechanizmusok kialakulásának és mûködésének
megismerését célozzák, míg a robotikai
modellek esetében a végeredmény, az adaptív
viselkedés az elsõdleges. Ez utóbbi modellek elsõsorban
mérnöki és nem biológiai motivációt
tükröznek: az alapvetõ szempont nem a modell biológiai
hitelessége, hanem egy meghatározott célú autonóm
robot létrehozása. Ezért e modellek a biológiából
átvett elvek felhasználásában sokkal nagyobb
szabadságot élveznek, azokat önkényesen, saját
szempontjaikat szem elõtt tartva alkalmazhatják.
A motiváció mindkét
irányzat felõl nézve kézenfekvõ: ha
az intelligens rendszerek kialakulását és fejlõdését
akarjuk megérteni, akkor célszerû annak létezõ,
természetes formáját (az állati viselkedést
és a mögötte álló szabályozó
rendszert) tanulmányoznunk és modelleznünk. A sikeres
modellezés nagyban hozzásegíthet a szervezõdés
és a mûködés elveinek megismeréséhez.
Másrészt, ha ismerjük azokat az alapelveket és
eszközöket, amelyek a biológiai evolúció
során az intelligencia kialakulásához vezettek, akkor
megvan az esélyünk arra, hogy mesterségesen is létrehozzunk
ilyen rendszereket. A sikeres modellek kidolgozásának lehetséges
gyakorlati jelentõsége nem lebecsülendõ, hiszen
egy rendszer komplexitásának növekedésével
rohamosan nõ a tervezés bonyolultsága. A "valódi"
Mesterséges Intelligencia eddig még minden tervezéssel
történõ megvalósítási kísérletnek
sikeresen ellenállt? Sokkal csábítóbb az a
lehetõség, amely a részletes és hosszadalmas
- sõt talán lehetetlen - tervezés helyett csupán
az alapvetõ szervezõdési elveket definiálja,
majd hagyja, hogy a rendszer a környezettel állandó
kölcsönhatásban "magától" fejlõdjön
és önállóan mûködjön.
Az ALife szintetikus megközelítési
módja sokat köszönhet az analitikus tudomány, elsõsorban
a neurobiológia eredményeinek. Ugyanakkor azt tapasztaljuk,
hogy azok a lehetõségek, amelyeket az Alife az idegrendszer
és a viselkedés biológiai szempontú modellezése
számára biztosít, ma még jórészt
kiaknázatlanok. Talán nem túlzás azt állítani,
hogy a neurobiológia és az evolúcióbiológia
a mai napig nem ismerte fel azt a lehetõséget, amelyet az
Alife eszközei jelenthetnének számukra. Pedig vannak
olyan területek, ahol a módszertani kérdések
tisztázása után az Alife szintetikus modelljei komoly
segítséget nyújthatnának akár a meglévõ
hipotézisek tesztelésében, akár új elméletek
kidolgozásában. A neuroetológiai modellezés
terén már születtek jelentõs és elõremutató
eredmények. Mindezideig azonban nem született olyan Alife-modell,
amely az idegrendszer és az adaptiv viselkedés biológiai
evolúciójának folyamatát próbálná
modellezni. Pedig az eszközök adottak és ilyen irányú
felhasználásuk kézenfekvõnek tûnik. Azonban
következetes alkalmazásukra egy ilyen modell létrehozása
céljából még nem került sor.
|
|
|
|
|