Gibbs még a XIX. század végén empirikus alapon mondta ki azt a hipotézist, hogy a statisztikus termodinamikai számításokban különbözõ bánásmódot igényelnek a megkülönböztethetõ és a megkülönböztethetetlen részecskék. Évtizedekkel késõbb a kvantumelmélet szimmetriaposztulátuma ezt a különbséget még jobban kiélezte azzal, hogy rámutatott: A megkülönböztethetetlen részecskék rendszerében az egyedek nem õrzik az önazonosságukat. Ma általában úgy gondolják, hogy Gibbs hipotézise a kvantumelméleti szimmetriaposztulátum következménye. Megmutatható azonban, hogy ez nem lehet így, mert a fizikusi gyakorlatban implicite rendszeresen használják a Gibbs-hipotézist olyan körülmények között is, amikor a szimmetriaposztulátum nincs érvényben.

(Cikk: http://xxx.lanl.gov/abs/physics/9801009)

 Some philosophers have suggested that the recent rise of physicalism owes more to fashion than to argument. In response this paper maintains that physicalism is rationally compelling once the causal completeness of physics is accepted. This premise is a highly empirical claim, however, and indeed one widely rejected by scientists until relatively recently. Good evidence in favour of the causal completeness of physics has emerged only over the last century. This paper recounts the history of the causal completeness claim, and shows how accumulating evidence, rather than fashion, has been responsible for the philosophical movement towards physicalism.
 
 

Most of the modal propositional logical systems are decidable. This is true e.g. about K4, S4, S5 and GL, where GL is the Provability Logic - a modal logical system where necessity is interpreted as formal provability in some fixed axiomatic theory like Peano arithmetic. However, the complexity of the decision procedures for these systems is not the same. The differences can be explicated using some notions from computational complexity, like NP or PSPACE-completeness. I will discuss these notions and differences, putting an emphasis on intuitionistic logic and Provability Logic.

Az általunk vizsgált probléma kétnívósnak tekinthetõ atomok viselkedése az átmenettel rezonáns mikrohullámú üregben. Az elmúlt néhány évben számos látványos kísérletet végeztek abban az esetben, amikor az üregben egyszerre csak egyetlen atom tartózkodik. Megfelelõen preparált atomokkal létrehozták a mezõ olyan állapotait, amelyek Schrödinger macskájának modelljeként tekinthetõk, azaz két makroszkopikusan megkülönböztethetõ mezõ-kvantumállapot szuperpozícióját valósították meg, majd ellenõrizték, hogy milyen gyorsan tûnik el ezek között az interferencia, attól függõen, hogy mennyire engedik az - egyébként lehetõség szerint zárt - rendszert kölcsönhatni a környezettel.
Egy ilyen kísérlet inverze lenne az, ahol a mezõ két klasszikus állapotának nemklasszikus szuperpozíciója helyett sok atom nemklasszikus szuperpoziciójanak viselkedését vizsgáljuk. Egy lehetséges kvantumkomputerben ezek az atomok valósítanák meg a qubiteket, és a szupravezetõ üreg, ha elég jó, csak kevéssé engedné õket kölcsönhatni a külvilággal. Ezt a rendszert úgy kellene kontroll alatt tartani, hogy az atomok egymáshoz képest is tartsák a fázisukat vagyis maradjanak lehetõleg minél hosszabb ideig kvantumos szuperpozicióban. Sajnos azonban minél több atom van, ez annál nehezebb. Megmutatjuk, hogy egy ilyen kísérletnél a dekoherenciat és a disszipaciót ugyanazon modell keretében lehet leirni. Megmutatjuk továbbá, hogy az általában nagyon gyors dekoherencia mellett mégis léteznek olyan makroszkopikus szuperpoziciok, amelyek viszonylag hosszan megtartják a koherens viselkedést.