Hegelnek a(z empirikus) tudományokhoz való viszonyáról két – egymásnak egyébként ellentmondó – nézet uralkodik közös filozófiai tudatalattinkban. Az első azzal vádolja Hegelt, hogy a spekulatív filozófia magaslatából lenézi és lekezeli a tudományokat, és általában minden empirikus ismeretet, míg a másik a szubsztantivizmus vádját fogalmazza meg, amely szerint Hegel – nemegyszer kontár módon – maga igyekszik az egyes szaktudományok területén babérokat szerezni, saját filozófiai prekoncepcióit kényszerítve rá azokra.

Előadásomban igyekszem kétségeket ébreszteni e képek adekvátsága iránt, és az analitikus Hegel-értelmezések eredményei, illetve egyes kortárs fejleményekkel fennálló párhuzamok alapján jelezni azokat a pontokat, melyekre támaszkodva álláspontom szerint lehetséges filozófia és tudomány viszonyának hegeliánus értelmezéséről árnyaltabb rekonstrukciót nyújtani. Többek között arra szeretnék rámutatni, hogy Hegel egyrészt pontosan tisztában volt a fogalmi és az empirikus megismerés természetének különbségével, másrészt ugyanakkor egymástól szétválaszthatatlannak tartja a kettőt. Ezt akár megfogalmazhatjuk a kissé már elkoptatott híres kanti parafrázis segítségével is oly módon, hogy a filozófia tudomány nélkül üres, míg a tudomány filozófia nélkül vak.