History and Philosophy of Science
Eötvös Loránd University, Budapest
|
Philosophy of Science Colloquium
Room 6.54 (6th floor)
Monday 4:00 PM
|
Pázmány
P. sétány 1/A Budapest,
Hungary Phone/Fax: (36-1) 372 2924 Location?
3 November 4:00
PM 6th floor 6.54 
|
| Vera Békés |
Institute for Philosophical Research of the Hungarian Academy of Sciences
|
|
A tudományos tudás 'pedagógiai kontextusa' és rituális dimenziói
(The 'pedagogical context' and ritual dimensions of scientific knowledge)
|
|
“A
vágykozást egy tágabb horizontú élet és szélesebb körű érdekek
iránt, a megszabadulni akarást a személyi körülmények
kötelékétől, sőt, akár az életnek és halálnak ettől az egész
állandóan visszatérő emberi körforgásától, semmi úgy be nem
teljesíti, mint a tudomány kozmikus szemléletmódja.”
(Bertrand
Russell)
A
felsőfokú oktatásnak abban a típusában , amely a természettudományos
képzés szigorú mintáit követi, a hallgatók speciális,
kifejezetten edukációs célokra készített oktatási anyagból tanulnak.
Ez az “edukációs, pedagógiai avagy tankönyv-tudományi
kontextus” (T.S.Kuhn kifejezései) igazi átmeneti kontextus,
melynek sem tartalma, sem formája nem hasonlít sem a múltbeli, sem
pedig a jövendőbeli ismeretekére. Kuhn felhívta a figyelmet,
hogy a ’tankönyvi tudomány’ sem az igazolás (logikai
érveken alapuló meggyőzés), sem pedig a felfedezés (heurisztikus
anticipáció) kontextusába nem illeszkedik megfelelően.
Előadásom
első felében az antropológia (Gennep, Gluckman, Turner, Eliade,
Geertz) fogalmainak segítségével amellett fogok érvelni, hogy:
- A
modern tudományos képzésben alapvető szerepet betöltő edukációs
(tankönyv-tudományi) kontextus elsősorban azért
megragadhatatlan (sőt, egyáltalán, észrevehetetlen) a
tudományfilozófusok többsége számára, mert nem a tudományos
felfedezés, és nem is az igazolás logikája mentén szerveződik.
- Szemben
a tudományos tudás egyéb kontextusaival (mint egyfelől a tudományos
publikáció és a szakmai vita, másfelől a szélesebb nyilvánosság
felvilágosítását vagy meggyőzését szolgáló ismeretterjesztő és
propaganda műfajok), a ’tankönyv-tudományi’ tudás
csak egy a fentieknél jóval archaikusabb kontextusban, a tudás
rituális dimenziójában
válik az értelmező elemzés számára hozzáférhetővé. A tudományos
kiképzés menete ugyanis a beavatási rituálék
(antropológusok és vallástörténészek által feltárt) ősi rendjét
követi. S minél szigorúbb a szakmai képzés, annál
kifejezettebben megfigyelhetők a folyamatban a ’rites
of passage’ archaikus “forgatókönyvének”
(szeparáció, tranzit, reintegráció) legfontosabb strukturális és
funkcionális jegyei.
- Minthogy
ez
a kontextus szervezi érvényessé (de
legalábbis társadalmilag
érvényesíthetővé) a
képesített szakemberek (“az avatottak”)
tudását, e beavatási rituálé nem
pusztán kísérője a beletanulási folyamatnak, hanem alapvető formáló
elve is egyben, éppen
ezért a tudományos tudás rituális dimenziójának messzemenő
episztemológiai relevanciája van.
- A
professzionális szakképzés útján szerzett tudás egyik lényegi vonása
ugyanis az, hogy nem-kumulatív természetű:
az új ismeret nem illeszkedik konfliktusmentesen
tudásunk korábbi korpuszához, nem
kiegészítésekkel járul ahhoz, és nem is rendszerezi azt.
Ellenkezőleg: a kiképzés felülírást
jelent. Így az újonnan bevezetésre kerülő ismeretek már egy
gyökeresen új, a korábbi tudásra lefordíthatatlan
nyelven és nyelvben (“világban”) jelennek meg.
“Sok
mindent tanultak az elmúlt négy év alatt. Sajnos, amit Önöknek
tanítottak, annak a fele téves - és nem tudjuk, hogy melyik fele.”
(Idézet a Harvard egyetem rektorának végzősöket
avató-beszédéből az ezerkilencszáz húszas évekből)
Az előadás második felében
az avatási titok
helyét és szerepét vizsgálom a tudományos tudás szerkezetében. A
tudományos titkon az érett tudósközösség szűkebb vagy
tágabb körében felismert, de az avatatlanok elől elzárt
információt értem, melynek birtokába csak beavatás
útján juthat az arra hivatott.
Az
antropológusok már régen felismerték, hogy az olykor hosszú és
gyötrelmes beavatási rituálék egyik legfontosabb funkciója nem
más, mint hogy felkészítsék,
alkalmassá tegyék a kiválasztottat egy magasabb közösségi
státus betöltésére. A megfelelő felkészítés fontos részeként a
jelöltnek szembesülnie kell azzal a veszélyes titokkal,
hogy közösségének legfőbb erkölcsi és világszemléleti
(episztemológiai)
alapelvei - legalábbis azoknak kizárólagos és feltétlen volta -
valamely külső, idegen szempont alapján komolyan
megkérdőjelezhetők.
Ez olyan súlyos disszonancia, amivel csak a magasabb fokon
beavatottaknak kell tudniuk együtt élni. Minél magasabb fokozat
felé haladnak, annál megrendítőbb szembesülésekkel kell
megbirkózniuk, s kell magukban mégis megőrizni, sőt megerősíteni az
alapvető értékek iránti elkötelezettséget.
Az
itt következő téziseim:
- A
tudomány világában a rituálisan feltáruló beavatási
titkok olyan “magasabb” összefüggések
(inkonzisztenciák) megpillantását
engedélyezik, melyhez a hozzáférést, annak
időzítését és módját, a
tudományos közösség érvényes
normái szigorúan szabályozzák.
- A
tudomány beavatási titkai nem a Természetet leplezik le, hanem a
saját (közös) tudás korlátait ismerik be.
- Ebben
az értelemben a tudományos titkoknak két alapvető típusa
különböztethető meg, vannak konstuktív
titkok, melyek a közös tudásunk aktuális elégtelenségeit
tárják fel az avatottak előtt, s vannak destruktív
típusú titkok, melyek egy-egy újonnan felfedezett összefüggés
szűkebb vagy tágabb közösségünkre veszélyes voltáról,
vagy az “idegen” tudás önmagában vett – éppen
ezért a magunk plauzibilitás-struktúráját összeomlással,
káosszal fenyegető – értékeiről szólnak.
- Az
ilyen feltáruló titkok bármelyike – még ha nem érvényteleníti
is egészen, de mindenképpen relativizálja a beavatás korábbi
fokozatában megszerzett tudást. Ez a mélyen átélt disszonancia pedig
(ami egyben korábbi tudásának újabb rituális felülírását
jelenti)– ha nem tántorította el az elhivatottat - akkor
újabb utat nyit meg számára a még magasabb beavatási fokozatok felé.
A
fenti téziseket egyetemi tanulmányaikra visszaemlékező tudósoktól
vett idézetekkel is igyekszem szemléltetni, kiterjesztve Kuhn
nevezetes módszertani tételét: a tudományos képzés során szerzett
kollektív tapasztalatok
sem tekinthetők pusztán az egyes tudósok személyes élettörténetéhez
tartozó, érdekes, de mellékes epizódoknak. Ezek a visszaemlékezések –
megfelelő elemzés után - mély, fontos és új összefüggéseket
tárhatnak fel tudományos tudásunk valódi természetéről, ha többnek
tekintjük őket puszta anekdotáknál.
|
|
| 17 November 4:00
PM 6th floor 6.54
|
| Balázs Csanád Csáji |
Eötvös
Loránd University, Budapest
Computer
and Automation Research Institute, Hungarian Academy of Sciences |
|
Tanuló
és adaptív rendszerek
(Adaptive and learning systems)
|
| |
A
mesterséges intelligencia (MI) kutatás
számítástudományi (matematikai
és informatikai) megközelítésének
egyik legfontosabb
részterülete a gépi tanulás (machine
learning),
amely olyan rendszerek létrehozásával foglalkozik,
melyek képesek
megelőző tapasztalataik
(eredményeik) felhasználásával saját
hatékonyságuk növelésére
(egy előre meghatározott
hatékonysági mértékkel mérve).
A tapasztalatok feldolgozása nem az egyszerű
eltárolásukat
(memorizálásukat) jelenti, hanem
általánosítást, tehát a
tanult adatok alkalmazását ismeretlen esetekre is. Az
ilyen
rendszerek fontos előnye, hogy
bizonytalan és dinamikusan változó
környezetekben
is képesek működni. Az előadáson bemutatásra
kerülnek a
gépi tanulás fontosabb megközelítési
módjai, így a mesterséges
neuronhálózatok, megerősítéses
tanulás (rejtett Markov modellek),
genetikus / evolúciós algoritmusok, PAC (Probably
Approximately Correct) tanulás, stb. A módszerek
és a fontosabb
elméleti eredmények ismertetetése mellett
néhány gyakorlati
felhasználási területre is kitérek (pl.:
adatbányászat,
alakfelismerés, stb). Az
előadás elsősorban számítástudományi
szempontból vizsgálja meg
a gépi tanulás kérdését, de
kitekintésképpen megpróbálom
megvilágítani, hogy hogyan hozhatók kapcsolatba
klasszikus filozófiai
megközelítések (pl.: Descartes, Hume, Turing, stb) a
különböző gépi tanulási
eredményekkel.
|
| 24 November 4:00
PM 6th floor 6.54
|
| Tamás Mihálydeák |
Department of Philosophy, University of Debrecen
|
|
A kompozicionalitás logikafilozófiai, logikai aspektusai
(Logical and logical-philosophical aspects of compositionality)
|
In
Frege's view, one of the most important inventions of Begriffsschrift
is the replacement of the subject-predicate decomposition by the
functor-argument one. He wrote the following: "The very invention of
this Begriffsschrift, it seems to me, has advanced logic. ... [L]ogic
hitherto has always followed ordinary language and grammar too closely.
In particular, I believe that the replacement of the concept subject
and predicate by argument and function will prove itself in the long
run. It is easy to see how taking a content as a function of an
argument gives rise to concept formation. ... The distinction between
subject and predicate finds no place in my representation of a
judgement." Having replaced grammatical structures by structures
relying on the functor-argument decomposition from the logical point of
view the main question is whether there is a theoretical limit of the
functor-argument decomposition. The limit can be found in the semantic
mirror of the functor-argument decomposition, in semantic
compositionality. The structures which are relevant from the logical
point of view (i.e. logical structures) must have been created in a
compositional way.
One of the most general theoretical representations of the
functor-argument decomposition is the well-known type theory (or the
different systems of type-theoretical language and/or logic). At first
we investigate the properties of models by means of their generated
synonymies. Both sorts (syntactic and semantic) of synonymy are
generated by formal systems of the functor-argument language and its
semantics. Tarski introduces a new classification, which plays a
crucial role in the formal models of natural language. Two expression
of our language have the same semantic category if they produce
meaningful expressions when combined with the same expressions of our
language. By means of the notion of semantic category Tarski lays down
a very important principle called the first principle of the theory of
semantic categories, which, as he says, is very natural "from the
standpoint of ordinary usage of language". In our terminology the
principle sounds informally as follows: Two expression of our
language have the same semantic category if there is an expression of
our language such that it produces meaningful expressions when combined
with them.
A model of our language is Tarskian, if it fulfills the first principle
of the theory of semantic categories. The characteristic theorem of
Tarskian models is proved and it says that a model is Tarskian if and
only if the syntactic synonymy and the synonymy generated by semantic
categories with respect to the model are equivalent. Thus all Tarskian
models have the same system of semantic categories and this system is
equivalent to the system of syntactic categories. We prove that total
models are Tarskian, and so non-Tarskian models are partial.
The next step we have to take is the investigation of the bridge
between the system of semantic categories and the classification
generated by the semantic synonymy with respect to a given model. The
notion of Husserlian model creates a connection between generated
synonymy and semantic category. It requires that two expressions with
the same semantic value with respect to a given model have to belong to
the same semantic category, and so according to one of our theorems
they have to have the same type.
Generally the law of replacement says that an expression can substitute
for another one without changing the semantic value of the compound
expression if the semantic value of the first expressions equals that
of the second one. In the law there is a special condition usually
regarded as not too important. The condition requires that the two
expressions have to belong to the same syntactic category. Without
supposing it, the law of replacement holds only in Husserlian models.
Informally the characteristic theorem of Husserlian model says that a
model is Husserlian if and only if it fulfills the substitutivity
principle. It shows that that the substitutivity principle is a strong
version of the principle of compositionality since in our theoretical
framework all models are compositional, but a model fulfills the
substitutivity principle if and only if it is Husserlian.
|
|
The 60-minute lecture is followed by a 10-minute break. Then
we hold a 30-60-minute discussion. The language of the presentation is indicated
in the following way:
English
English, except if all participants speak Hungarian
Hungarian
The participants
may comment on the talks and are encouraged to initiate discussion through the
Internet. The comments should be written in the language of the presentation.
The organizer
of the colloquium for the academic year 2003/2004: Miklós Rédei (email:
redei@hps.elte.hu)
|
|
Events & News 
HPS Department's
Publications
Colloquia all over the world
|
|