Lélek és evolúció Szerk.: Pléh Cs., Csányi V., Bereczkei T. (Osiris, Budapest, 2001)

Míg Amerika egyes államaiban a kreacionizmus, addig hazánkban szerencsére a darwinizmus van erősödőben. Erre utal a Fajok eredetének új fordítása (2000, Typotex, ford. Kampis György), vagy a nemrégiben megjelent, az evolúció és a pszichológia kapcsolatáról szóló esztétikus, jól szerkesztett tanulmánykötet.

 

Az evolúciós pszichológia (EP) az elme szerkezetét evolúciós biológiai ismeretek felhasználásával vizsgálja. Ez a gondolkodásmód az elmúlt évtized egyik legmarkánsabb és leggyorsabban fejlődő irányzata, amely a lélektant egységes, természettudományos keretbe próbálja elhelyezni. A humánetológiával és a szociobiológiával hol kooperáló, hol versengő EP látványos előretörését követi a jelen kötet. Az elméleti kérdések és történeti áttekintések nagyon jól feltérképezik és elemzik a születőben lévő diszciplínát a korábbi evolúciós próbálkozások, a kulturális pszichológia vagy a kognitív etológia szempontjából.

 

Az empirikus munkák olyan kérdésekre keresnek választ, mint hogy miként hat az apa hiánya a felnövekvő kamaszok szocializációjára, modellezhető-e moduláris rendszerrel a korai szocioemocionális fejlődés, mi a rokoni hálózat hatása a termékenységre, hatással vannak-e a párválasztásra az evolúció során létrejövő adaptív viselkedési szabályok, milyen kapcsolatban van a játék, az exploráció és a mozgástér a téri tájékozódási képességek eltéréseivel. Örömteli, hogy a szakma nagy öregjein kívül számos fiatal szerzője is van a válogatásnak (mint a Láthatatlan Kollégium három diákja).

 

Nagyon jó döntés volt utolsó fejezetként az EP krédóját jelentő cikkeket is közölni, amelyekben jól látszik az irányzat törekvése egy egységes metaelmélet létrehozására (a Standard Társadalomtudományi Modell elvetése révén), valamint erős elkötelezettsége az adaptácionizmus, a modularizmus és az innátizmus mellett. Ha a kötet valóban csak a szűken vett EP-t mutatná be, úgy a kilencvenes évek két programadó cikke (Cosmides és Tooby, valamint Buss) elég lenne. A válogatás azonban túlmutat ezen, az alcím sem evolúciós pszichológia, hanem Az evolúciós szemlélet és a pszichológia. Ez a tágabb merítés egyszerre erőssége és gyengéje a kötetnek, de indokolttá teszi Campbell 1974-es klasszikus cikkének közlését az evolúciós episztemológiáról (Popper egyik, még le nem fordított Herbert Spencer előadása is befért volna a kötetbe).

 

E rövid ismertetésnek nem célja az irányzatot kritizálni - ezt bőven megteszik a hol nagyon informatív, hol komoly kritikákat megfogalmazó kötet egyes szerzői.

 

Zemplén Gábor